100 ezer forint is ütheti a magyar szülők markát: új program indul

2020. október 21. 18:33

A kormány a kisgyermekes szülők munkaerőpiaci elhelyezkedésének támogatására új, havi 100 ezer forintos ösztöndíjjal egybekötött képzési lehetőségeket tartalmazó pályázatot indított - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Bodó Sándor hozzátette, a program lehetőséget ad az általános iskola 5-8. osztályainak, illetve a középfokú oktatási intézmény 9-12. osztályainak elvégzésére, a jelentkező azonban dönthet úgy is, hogy inkább iskolarendszerű oktatásban vagy felnőttképzésben az Országos Képzési Jegyzékben szereplő szakképzést választja.

Kiemelte, a programban elérhető ösztöndíj-támogatás mértéke legfeljebb 12 hónapig havi 100 ezer forint, amelyet a pályázó egyebek mellett a képzés helyszínére utazás finanszírozására is felhasználhat.

Közölte, hogy az ösztöndíj összegéből - a képzés sikeres elvégzésének ösztönzése érdekében - minden hónapban 40 000 forintot visszatartanak, amelyből 20 000 forintot akkor tudnak biztosítani, ha a programban résztvevő eljut a képzést lezáró vizsgára, a másik 20 000 forintot pedig akkor, ha sikeresen le is teszi a vizsgát. Mindezt egyösszegben folyósítják majd a résztvevők számára.

Bodó Sándor elmondta, a 3 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett program célja, hogy 2022. december 31-ig legalább 2500 kisgyermekes szülő képzése valósuljon meg. Az államtitkár szólt arról is, hogy a programban az ösztöndíjjal támogatott képzésekre, azok a 18 évnél idősebb, Magyarországon - de nem Budapesten vagy Pest megyében - élők jelentkezhetnek, akik csecsemőgondozási díjban, gyermekgondozási díjban, gyermekgondozást segítő ellátásban, vagy gyermeknevelési támogatásban részesülnek. Feltétel még, hogy a jelentkezőknek rendelkezniük kell ügyfélkapu regisztrációval és bankszámlával, iskolai végzettségük pedig nem haladhatja meg a középfokú végzettséget.

A "Kisgyermeket nevelő szülők képzésének elősegítése, ösztöndíja és elhelyezkedésük támogatása" című pályázatban meghirdetett, ösztöndíjjal támogatott képzésekre az érdeklődők október 21-től jelentkezhetnek a Magyar Államkincstár weboldalán (www.allamkincstar.gov.hu).

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A programot a Magyar Államkincstár, a KINCSINFO Nonprofit Kft. és az OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. együtt valósítja meg. Az államtitkár szerint bár a program a kisgyermekes szülők, így az apukák munkaerőpiaci elhelyezkedését is támogatja, azonban vélhetően az anyák közül kerül majd ki a jelentkezők többsége.

Bodó Sándor közölte, 2010 óta a 3 éven aluli gyermeket nevelő 25-49 éves nők foglalkoztatási rátája 5,6 százalékponttal 18 százalékra javult, míg a 6 éven aluli gyermeket nevelőké 10,3 százalékponttal 43,5 százalékra nőtt. Így előbbinél csaknem 13 ezerrel, utóbbinál több mint 40 ezerrel emelkedett a gyermekvállalás mellett dolgozó nők száma.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.05.08 14:46
A tanácsadások során gyakran hallom, hogy a kliens legfőbb vágya, hogy boldog legyen újra. Megélje t...
coachco  |  2024.05.07 19:25
Szeretem a falvakat! Persze nem mindegyik idilli, vannak szomorú falvak is. [...] Bővebben!
hrdoktor  |  2024.05.07 10:13
Életmódtanácsadók és laikusok körében gyakran elhangzik: a pozitív gondolkodás nemcsak a pszichés ál...
perfekt  |  2024.04.23 12:25
A "GINOP PLUSZ-3.2.1.-21 III. ütem keretein belül képzési és bértámogatási lehetőségek vehetők igény...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 10. péntek
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem