Kiderült az igazság: átverés vagy nagy dobás a Black Friday?
Két táborra osztott magyarok: átkozzuk vagy szeretjük a Black Friday-t, azonban abban egyetértünk, hogy kevesebbet költenénk.
Két táborra osztott magyarok: átkozzuk vagy szeretjük a Black Friday-t, azonban abban egyetértünk, hogy kevesebbet költenénk.
Emelkedhet a halak ára, különösen a ponty esetében, amelyet elsősorban a karácsonyi időszakban érezhetnek meg a fogyasztók, árulta el az egyik halászati cég vezetője.
A nagy képátló és felbontás mellett más szempontok is fontossá váltak, ráadásul egyre több a tudatos vásárló
Annak ellenére, hogy a 18-65 éves magyarok döntő többsége, 88 százaléka szokott zöldséget és gyümölcsöt vásárolni, azok jóval kevesebben vannak, akik naponta fogyasztanak ezekből.
300 ezer forintos büntetés is járhat a magyarországon még mindig népszerű fűtési megoldásért.
A három dobogós célországban az adatok alapján 281 ezren élnek úgy, hogy dolgoznak is ott, és egy év alatt csupán 5 ezer fővel nőtt a számuk.
A magyarok hét arany-, öt ezüst és négy bronzéremmel fejezték be a tokiói nyári paralimpiát.
A nyár alatt sokan nem figyelik hány sört isznak meg a nagy melegben. A barátokkal való borozás, koktélozás is jó munka utáni program, azonban az egészségünknek ez nem a legjobb.
A magyarok többsége úgy érzi, mostanra ugyanannyit, vagy akár már többet költ, mint a járványt megelőzően. Erősödnek az inflációs félelmek hazánkban.
Nagy meglepetést hozott a nagy grillfelmérés. Itthon legszívesebben sajtot teszünk a grillrácsra, de a húsok mellett a legjobb 5 közé került még gomba és cukkini is.
A járvány alatt a magyarok közel kétharmada szerint a közösségi média jelentette a létfontosságú kapcsolatot számukra.
A tokiói olimpián versenyző magyar sportolók, és a korábbi generáció olimpikonjai, élsportolói közötti súlyos ellentétre hívta fel a figyelmet nemrég Bárdosi Sándor egykori birkózó.
Milyen egyéni előnyünk származik a fenntartható tettekből? Belső indíttatásból vagyunk környezettudatosak, vagy csak a spórolás és az anyagi haszon hajt minket?
A koronavírus járvány harmadik hullámának végével és a nyár beköszöntével drasztikusan megváltoztak a magyarok vásárlási szokásai, legyen szó akár szportszerekről, akár bútorokról.
2019-ben Magyarország volt az Erópai Unió negyedik legelhízottabb állama. Különösen aggasztó a helyzet azt figyelembe véve, hogy ezek még a pandémia előtti állapotok számai.
Nem csak a ventilátorok bizonyultak eddig slágerterméknek a nyáron: a magyarok jégkockakészítővel, szódagéppel is felszerelkeztek.
Ahogyan megszoktuk a home office-t, úgy használtuk ki egyre bátrabban a munkaidő közben, sőt, akár egy unalmas online meeting alatt adódó üresjáratokat az ügyintézésre.
Lassan visszaépül az Ausztriában dolgozó magyarok száma a járvány előtti szintre:
A Magyar Nemzeti Bank az éves Fizetési rendszer jelentéséről online tartott sajtótájékoztatót. Fontos változásokat sürgetnek
A magyarok kétharmada dobná a forintot: 33 százalék pedig egyenesen azt mondta, mielőbb csatlakozni kéne az eurózónához. 60 százalék szerint jó hatással Magyarországra az euró.