Párizs 2024: Márton Viviána elődöntőbe jutott taekwondóban, harcolhat az éremért
A 18 éves magyar elvesztette ugyan az első menetet, de látványos küzdelemben fordítani tudott.
A 18 éves magyar elvesztette ugyan az első menetet, de látványos küzdelemben fordítani tudott.
A Tótka Sándor-Nádas Bence duó hatalmasat ment a saját számában, nem sokkal a női sikerek után ezüst érmet ünnepelhetünk férfi kajakban is.
A drámai döntőben a Pupp/Fojt páros ezredre azonos idővel végzett, mint a német csapat.
A régióban Magyarország kedvezőtlen helyzetben van, de a környező országok is hasonló problémákkal küzdenek.
A szegedi páros mindkét tagja ötkarikás újonc, de júniusban együtt Európa-bajnokságot nyertek. Az olimpián a negyedik helyet szerezték meg.
A nyolc között Ligeti régi ismerősével, a riói aranyérmessel találkozott, aki magabiztosan győzte le a magyar birkózót.
Mindkét magyar egység közvetlenül az előfutamból jutott tovább kedden, ezúttal viszont egy középfutamba kerültek, azaz egymással is meg kellett küzdeniük.
Márton Viviána takevondós, valamint a Kiss-Nagy kenu-kettős is sikereket ért el a pénteki versenynapon délelőtt. A kenu döntőre még ma sor kerül.
Rasovszky Kristóf végig vezetve zsebelte be az olimpiai aranyat, Betlehem Dávid óriásit hajrázott a végén az éremért.
A rendelet két kategóriába sorolja a tiltott eszközöket: van ami teljesen tiltott lesz, más eszközöket csak részlegesen korlátoznak.
Ezt az értékes növényt számos jótékony egészségügyi hatásának köszönhetően a superfoodok közé soroljuk.
Fokozottan javasolják a várandós kismamáknak, valamint az újszülöttel egy háztartásban élő családtagoknak is az emlékeztető oltást.
Az alábbiakban felsoroljuk a magyarok augusztus 8-i, csütörtöki programját a párizsi olimpián.
Drámai viadalban, a hosszabbításban ötméteresekkel legyőzte a magyar férfi vízilabda-válogatott az olasz válogatottat, így bejutott a legjobb 4 közé a párizsi olimpián.
Az alacsony bérek és a pluszjuttatások hiánya, valamint a megbecsülés hiánya miatt a munkavállalók jelentős része elégedetlen.
A magánegészségügyben a humánerőforrás hiánya továbbra is jelentős kihívást jelent.
Az elődöntőért száll vízbe a magyar férfi vízilabda-válogatott a párizsi olimpia szerdai versenynapján, és megkezdi szereplését a kajak egyes 1000 méteren címvédő Kopasz Bálint is.
A magyar női vízilabda-válogatott remekül védekezett, de végül 5-4-re kikapott az Egyesült Államok csapatától, így nem jutott a négy közé a párizsi olimpián.
Hosszabbítás után szenvedett vereséget a női kézilabda-válogatott, de így is derekasan helyt álltak.
Lévai Zoltán számára véget ért a párizsi olimpia, mivel legyőzője nem jutott a kötöttfogású birkózók 77 kilogrammos súlycsoportjának fináléjába.