Akkor ez eldőlt: februártól emelkedik a minimálbérhez kötött juttatások összege
A Magyar Államkincstár közzétette tájékoztatóját a társadalombiztosítási kifizetőhelyek részére a minimálbér, illetve a garantált bérminimum változásával összefüggésben.
A Magyar Államkincstár közzétette tájékoztatóját a társadalombiztosítási kifizetőhelyek részére a minimálbér, illetve a garantált bérminimum változásával összefüggésben.
Kiderült, hogy a háztartási méretű napelemes kapacitás mind a beépített teljesítőképességet, mind a darabszámot illetően az ország mely területein nőtt a legjobban.
Az északi és a keleti határszél, valamint a Dunántúl kínálta lehetőségeknek köszönhetően jelentősen megnövekedett a külföldi lakásvásárlók érdeklődése a hazai ingatlanok iránt.
A mai napon, november 30-án tartott Kormányinfót Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra.
A pénzügyőr nyomozók két hódmezővásárhelyi férfit értek tetten, akiknek autójában összesen 1200 karton adózatlan cigaretta volt, de raktárakban, garázsokban tartottak csempészárut.
A Portfolio Agrárszektor 2023 konferencián felszólaló szakértők egyetértettek, hogy az elmúlt 2-3 év páratlanul nehéz volt, ugyanakkor úgy látták, az ágazat már túljutott a mélyponton.
A tavalyi évben bevezetett felsőoktatási törvénymódosításnak komoly hatásai lehetnek a fiatalok boldogulására: bizonyos képességek hiánya eltántorítja a munkáltatót.
Az előzetes adatok szerint 2023 októberében 7089 gyermek született, és 10 706 fő halt meg.
Kiemelkedő egyetemes értéknek nyilvánították azt a világörökség várományos helyszínt, amely a Balaton-felvidéket rejti.
További egy nappal meghosszabbították az Izrael és a Hamász iszlamista terrorszervezet között a múlt héten megkötött tűzszünetet
A Pénzcentrum 2023. november 30.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, a skandináv lottó nyerőszámai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
A jogász olyan gazdasági társaságot működtetett, amely az adócsökkentés érdekében több mint 241 millió forint összegben fogadott be valótlan tartalmú számlákat.
A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 36% volt, ezt követte a turizmus 30, majd a szállítási szolgáltatások 25%-os részesedéssel.
Egy hosszú, bizonytalan időszak végére került pont azzal, hogy az Európai Bizottság elfogadta a magyar helyreállítási tervet, de nem abban a formában, ahogy a kormány tervezte.
A Pénzcentrum 2023. november 29.-i hírösszefoglalója, deviza árfolyamai, heti akciók és várható időjárás egy helyen!
Az építőipari termelés szeptemberben 4,7%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest.
Tavaly kétmilliárd eurót meghaladó értékben megközelítőleg 86 millió hamis terméket foglaltak le az Európai Unió belső piacán és az uniós határokon
A CSOK Plusz kihirdetése után fordulat látszik az ingatlanpiacon: a pangó kereslet élénkülésre váltott át az október végi bejelentést követő 31 napban.
A makói Continental arra hívja fel a figyelmet, hogy Hajdú Roland, a gyár szakszervezeti titkára valótlan állításokat tett egy korábbi interjúja során, melynek támája a gumigyárnál zajló leépítések voltak.
November végéig kell a Kormánynak kihirdetnie az élelmiszercsomagolások után a gyártók által a koncessziós társaságnak fizetendő, 2024-re érvényes díjak mértékét.