Less be nyitás előtt Rácz Jenő új éttermébe: olcsó menüvel, koktélokkal támad a sztárséf
Egy olyan koncepcióval áll elő, ahol a vendég van a központban.
Egy olyan koncepcióval áll elő, ahol a vendég van a központban.
Így készül az igazi sólet.
Minden idők legnagyobb bravúrja, ami az egyszerű hagymával történik ebben a levesben. A Gasztromesék legutóbbi részében megismerhettük a francia hagymaleves receptjét, pénteken pedig az is kiderül, hogyan készül a tökéletes kacsasült.
Minden idők legnagyobb bravúrja, ami az egyszerű hagymával történik ebben a levesben. Néhány hozzávalóval olyan ételt teszünk le az asztalra, aminek a csúcsgasztronómiában van a helye.
Ahogy a befőttek elkészítésében, úgy a lekvárfőzés során is fontosak az alapanyagok árai, az elkészítés menete, a buktatók, amiket érdemes elkerülni. Éppen ezért most ezeket gyűjtöttük össze, hogy mindenki számára sikeres legyen a lekvárkészítés.
Nagy változás az éttermekben.
Ugyan már évek óta egyre nagyobb arányban támaszkodnak a helyi alapanyagokra a vidéki éttermek (is), a koronavírus-járvány erre a trendre igencsak ráerősített. A kínálatokban minden eddiginél nagyobb arányban jelentek meg a kézműves termékek és a helyi specialitások, a környékspecifikus ajánlatok.
Tönkrement törzsvendégek, visszaeső forgalom, csökkenő fizetések...
Az ősz nagy kedvence a roppanós, finom alma, amit frissen a reggeli mellé vagy süteményként, levesként, valamint befőttként, kompót formájában is szívesen fogyasztunk. A HelloVidék most egy egyszerű almás sütemény receptjét mutatja be.
Legutóbb a tökéletes székelykáposzta receptrét ismerhettük meg, pénteken pedig a fasírt különlegességek izgalmas világába kalauzolja el az olvasókat a Gasztromesék szerzőpárosa.
500 fős zsűri választotta a díjazottakat.
Mire érdemes figyelni, és mennyire kell idén mélyen a zsebünkbe nyúlni, ha raktároznánk némi gyümölcsöt a téli hónapokra? Ennek jártunk utána.
Hogy milyen furcsa, különleges alapanyagokat használtak a régi időkben? Melyek tűnnek most a legbizarrabb ételeknek? Ennek jártunk most utána.
Ha attól félünk, túl bonyolult az elkészítése, meghaladja a képességeinket, akkor nincs miért tovább rettegni. Mutatjuk, hogy varázsolhatunk tökéletes, orhanyós báránysültet a család asztalára.
Érdemes farkasszemmel nézni egy bárányra! - vallja a Szarka Zsófi és Wurmbrandt András. Mai gasztromeséjükben báránysültet ajánlanak, szekszárdi merlot-val. Jó étvágyat!
Gyerekkorunk ismerős íze, a menzák gyakori fogása a gránátos kocka, ami különleges nevét érdekes történetéről kapta. Utánajártunk hogyan készíthetjük el ezt az egyszerű ételt úgy, hogy egészen biztosan mindenki repetázzon.
Igazi kincs nagymamáink háztartási kiskönyve: így lett újra trendi a befőzés és a kenyérsütés
Megéri kipróbálni.
A szegedi, balatoni, a szigetközi, a bajai, a határontúli, a bográcsos és az éttermekben készült hallevesek mind-mind különböznek, egyvalami azonban tény: a mélypiros őrölt paprika, a friss hal és a bor nem maradhat ki a jó halászléből.
A HelloVidék most Bezerics Danit a balatonboglári és a budapesti Paletta Bisztró tulajdonosával beszélgetett arról, mennyire más vidéken illetve a fővárosban éttermet üzemeltetni. Interjú