Áremelést élesített a Tesla Magyarországon: lecsapott az EU-vám, jóval többe kerül a slágermodell
A Tesla nemrégiben bejelentette, hogy az EU új, kínai gyártású villanyautókra vonatkozó kiegyenlítő vámja miatt júliustól emelkedik a Model 3 ára.
A Tesla nemrégiben bejelentette, hogy az EU új, kínai gyártású villanyautókra vonatkozó kiegyenlítő vámja miatt júliustól emelkedik a Model 3 ára.
A kormány módosította a közlekedési szabálysértésekre vonatkozó pénzbírságok és helyszíni bírságok előírásait, valamint a 2012. évi II. törvénnyel kapcsolatos rendeleteket.
A szeptember 4. és 8. között tervezett szilvásváradi négyesfogathajtó világbajnoksághoz kapcsolódóan megújul az Eger és Szilvásvárad közötti útvonal.
A héten kedden a benzin és a gázolaj beszerzési ára sem változik.
Szeptember 1-jétől a végzős középiskolások térítésmentesen szerezhetik meg a „B” kategóriás vezetői engedélyt.
Törökországban nyithat újabb autógyárat a kínai BYD. Állítólag Erdogan elnök egy másik kínai márkával is komoly beruházásról tárgyal.
A BMW Group Magyarország 2024. első félévében közel 4 százalékkal növelte BMW modelljeinek eladásait a tavalyi év hasonló időszakához képest.
Magyarországon a mai napon 95-ös oktánszámú benzint átlagosan 618 forintért, dízel üzemanyagot pedig átlagosan 631 forintért lehet literenként vásárolni.
A szakértő megnézte, milyen modelleket és milyen átlagáron keresnek az érdeklődők használt szabadidő-autók között.
Lemezdobozokat hegesztettek annak a bolgár kisbusznak az aljára, amit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának járőrei az M5-ös autópályán.
Egy 43 éves férfi lopott taxival okozta azt a halálos balesetet, amely szerda késő este történt az Árpád hídon; a balesetben a férfi is életét vesztette.
A kínai BYD csütörtökön megnyitotta elektromos járműgyárát Thaiföldön.
A tervezet célja, hogy lehetővé tegye az alternatív, nulla kibocsátású üzemanyagok használatát a belső égésű motoros járművekben.
Júliusban és augusztusban a Hungária körúti felüljáró M3 bevezető felé vezető oldalán végeznek szigetelés-, burkolat- és dilatációjavítási munkálatokat.
A járművek nagyarányú beáramlása komoly forgalmi dugókat és torlódásokat okoz az autópályákon.
Egy videó jelent meg a közösségi médiában, amelyben látható és hallható, amint egy gipszelt karú férfi megfenyegeti a munkáját végző taxist.
22 millió forinton nyit Magyarországon a vadonatúj BMW X3, de lesz olyan darab is, ami ennél 10 millióval többe kerül.
Július 7-étől élesednek az újabb kötelező, uniós biztonsági előírások: ez drágulást hoz az új autóknál - mondta Varjas Ádám, a Duna Autó kereskedelmi igazgatója.
Sokan gondolják, a téli-nyári gumiabroncscsere egy jól sikerült marketingfogás. Ennél nagyobbat azonban nem is tévedhetnének!
Sokan nem tudják, de a pótdíjfizetés kiváltható azzal, ha valaki vásárol egy éves pályamatricát, a NÚSZ szerint tavaly majdnem 31 ezer autós élt ezzel a lehetőséggel.