Ez a három tizenéves lány mindent tarolt: ők lettek idén a balatonfüredi Anna-bál szépei + Videó
Dévényi Alízt választották a 198. Anna-bál szépének szombat éjjel. Az első udvarhölgy Szilassy Laura, a második udvarhölgy pedig Csenke Anna lett.
Dévényi Alízt választották a 198. Anna-bál szépének szombat éjjel. Az első udvarhölgy Szilassy Laura, a második udvarhölgy pedig Csenke Anna lett.
A vizsgálatok fókuszába ‒ az éttermek ellenőrzésére jellemzően ‒ a higiéniás állapotok, az alapanyagok nyomonkövethetősége, valamint azok kezelésének ellenőrzése került.
Fejér vármegye rendőrfőkapitánya fokozott ellenőrzést rendelt el 2023. július 28-án 00 órától augusztus 7-én 24 óráig.
Az országot kedden elérte a vihar, egyes településeket nem viselt meg túlságosan, máshol egyenesen leszakadt az ég. A délelőtt folyamán a vihar elérte Győrt, Szombathelyt, Zalaegerszeget, de nem kímélte a Balatont sem.
A frekventált balatoni üdülőhelyeken továbbra is tartják az árakat az eladók, de vannak olyan területek a magyar tenger környékén, ahol sikeresen lehet alkudozni.
A frekventált balatoni üdülőhelyeken továbbra is tartják az árakat az eladók, de vannak olyan területek a magyar tenger környékén, ahol sikeresen lehet alkudozni.
A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet 2022 decemberében kameracsapdát helyezett el Tihanyban. Arra voltak kíváncsiak, milyen állatfajok fordulnak elő a parti zónában. A 2023 márciusáig készült felvételekből egy izgalmas videót készítettek
Bajban a Balaton: 20-40 százalékos visszaesésről számoltak be a tóparti szállodaipar legjelentősebb szereplői.
Az utóbbi egy évben, hogy az árak elkezdtek stagnálni, és tapasztalható már valamilyen mértékű visszaesés is.
A Balaton közelgő végnapjait jelzi, hogy a számottevően romló hazai szállodaipari értékesítési adatsorokkal párhuzamosan a vonatkozó horvát statisztikák a tengerparti desztinációk kiemelkedő eredményességéről tanúskodnak.
Sokan egyféle kicsi Nápolyként emlegetik és az értékelései is olyan jók, hogy szinte hihetetlennek tűnik. A déli part első fatüzelésű nápolyi pizzériáját családi vállalkozásban nyitották. Íme, a Pizza Sztori!
Somodi János sütőtökös mandula, dió variációkkal fantázianevű fagylaltja lett a 2023-as év fagylaltja, amelyet a balatonmáriafürdői Florida Fagyizó készített el.
Krumplilángos maradék krumplipüréből, borsodi krumplilángos serpenyőben vagy retro krumplilángos készüljön? Íme egy egyszerű krumplis lángos és egy borsodi krumplilángos recept!
Sima langos recept, krumplis lángos recept vagy kefíres lángos recept? Mutatjuk, melyik a legfinomabb lángos recept, milyen egyszerű lángos recept készítése ajánlott kezdőknek is!
A visszalépő résztvevők helyére korlátozott számban új nevezéseket fogadnak, a jelentkezést a létszámlimit elérésekor.
A szombatra várható bizonytalan, zivatarveszélyes időjárás miatt a Révfülöp-Balatonboglár közötti átúszás tervezett új időpontja július 23., vasárnap.
Július 22-én szombaton rendezik meg az idei Balaton-átúszást, az eseményhez kapcsolódóan 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezménnyel lehet utazni Révfülöp állomásra.
A klímaváltozás mértékét, hatását csökkentő települési fejlesztések támogatására szánt forrást az önkormányzatok pályázati úton nyerhetik el.
A Balaton Fejlesztési Tanács elnöke a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is két fejlesztési forrásigényt nyújtott be a térségi fejlesztések finanszírozására a 2023. évre.
Nemcsak a Balaton hőmérséklete, az oda érkező vendégek száma is jelentősen emelkedett július harmadik hétvégéjén. A nyár eddigi legmelegebb napjaiban nem csak belföldi, hanem külföldi vendég is sok volt az adatok szerint.