Close-up of 200 Euros banknotes, Reykjavik, Capital region, Iceland

Kiderült, fű alatt mégis bevezetik az eurót Magyarországon: láthatáron az 500 forintos árfolyam?

2024. november 22. 17:30

Az egyre gyengülő árfolyam miatt az euró elkezdte magát bevezetni Magyarországon, azaz elterjed a gazdasági és pénzügyi életben hivatalos bevezetés nélkül is. Az ingatlanpiacon drasztikus áremelkedést is eredményezhet a folyamat: egy újépítésű lakóparkben például már csak eurót fogadnak el a lakásokért, a forintban megadott árak tájékoztató jellegűek. Egy konkrét luxuslakásért 978 ezer eurót kérnek, ami 2024 elején még 376 millió forintnak felelt meg, ma már viszont durván 402-nek. A szakértő szerint az, hogy rengeteg, itthon kapható termék vagy szolgáltatás árát megtudhatjuk euróban, már az önbevezető folyamat egyik lépése.

Nem a legvidámabb napjait éli a forint, az euró árfolyama az utóbbi hetekben kilőtt, és mostanában már a 410-es szint környékén mozog, majdnem 2 éves mélypontra gyengülve. És az elemzők szerint nem is valkószínű, hogy a magyar fizetőeszköz ereősödni tudna az euróval szemben, különösen, ha a közel-keleti helyzet fokozódna. Virovácz Péter, az ING vezető elemzője korábban a Cash Tagnek arról beszélt, a komoly forintgyengülés mögött többek között az is állhatott, hogy a Magyar Nemzeti Bank nyitvahagyta a kamatvágás kérdését, ami végül nem történt meg.

Ködösítés zajlott, ami alapvetően egy kiszámíthatatlan nemzetközi környezetben nem egy rossz taktika. A gond az, hogy a piacok ki voltak élezve a kamatcsökkentésekre - és ne feledjük, nem csak Magyarországról beszélünk

- fogalmazott.

Az euró árfolyamának alakulása az elmúlt 2 évben. Forrás: Pénzcentrum árfolyamokAz euró árfolyamának alakulása az elmúlt 2 évben. Forrás: Pénzcentrum árfolyamok

Már bevezeti magát az euró?

A szakértő szerint ha nem is azonnal, de előbb vagy utóbb elérhetjük az 500 forintos euróárfolyamot is, a nagy kérdés pedig az, hogy a lakosság mennyire fogja ezt szeretni, elviselni, és mikor fogja az euró önmagát bevezetni Magyarországon. Sőt, az, hogy rengeteg, itthon kapható termék vagy szolgáltatás árát megtudhatjuk euróban, már az önbevezető folyamat egyik lépése.

Nagyon sok tartós fogyasztási cikk esetében már euróban vannak meghatározva az árak, például ha az ember szeretne egy új autót vásárolni. Nézzük meg, menjünk fel egy konfigurátorba és megnézhetjük, hogy a különböző autómárkák esetében, ha összekonfigurálunk egy autót, akkor milyen árat kapunk a végén? Nagyon sok esetben eurós árat. A végén pedig ott van kis csillaggal a megjegyzés, hogy forduljon a kereskedőjéhez, és majd ő megmondja, hogy ez forintban mennyi. De az építőipar tekintetében is egyre inkább, vagy a lakossági szolgáltatás irányban is egyre inkább felmerül ez a kérdés, hogy nagyon másfelé ne menjünk. Például az ember szeretne egy árnyékolót felrakni a teraszához, életszagú példa, elmegy, kér egy árajánlatot és megkapja euróban az árajánlatot

JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

- mondta Virovácz Péter.

De példaként említhetnénk az ingatlanpiacot is: most a Vakmajom nevű Facebook-oldal talált egy olyan lakóparkot, ahol a meghirdetett lakásokért csak eurós fizetést fogadnak el.

A hirdetésben is kiemelik, hogy a forintban megadott, 376 millió forintos ár csak tájékoztató jellegű, a lakás 978 ezer euróba kerül, a vételárat 387 forintos euróárfolyamon állapították meg - utoljára év elején járt itt az árfolyam. Ha átváltjuk, akkor ma már majdnem 402 millió forintot kellene fizetni a meghirdetett lakásért, azaz 26 millió forinttal drágult meg csak az árfolyamingadozás miatt.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. július 18. 23:03
A működés a pénzügyi határához ért - 26 év után megszűnik a Kölcsey Televízió klasszikus formája.
Kasza Elliott-tal  |  2025. július 18. 18:12
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Holdblog  |  2025. július 18. 11:23
A kormány több bevételszerző próbálkozása alatt is beleütközött a Laffer-görbébe. Ideje tehát megnéz...
ChikansPlanet  |  2025. július 18. 10:54
Ehető, újratölthető, komposztálható: fenntartható csomagolások az élelmiszeriparban   Évente több...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. július 19. szombat
Emília
29. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. július 18. 19:33