-1 °C Budapest
Exterior of the Hungarian national bank in Budapest, Hungary. The central bank of the Republic of Hungary is known as the MNB.

Változásokat sürget a hatóság: bődületesen drágák a magyar bankok

2021. július 14. 10:52

Az MNB Fizetési rendszer jelentésről szóló sajtótájékoztatón Bartha Lajos, az MNB ügyvezető igazgatója kijelentette: a bankok jelenlegi pénzforgalmi árazása nem elfogadható, a csomagáras szolgáltatások elterjedését szeretnék látni, komoly változást várnak el a bankoktól a területen. Bartha Lajos emellett arról beszélt milyen hatások formálták a hazai pénzforgalmi folyamatok alakulását 2020-ban. Mekkora jelentősége volt ezek között a koronavírus-járvány kitörésének. Melyik fizetési módot, illetve fizetési helyzetet viselték meg legjobban a pandémia miatt bevezetett korlátozások és az általános fogyasztói óvatosság. Valamint, hogy voltak-e „nyertesei” is az extrém hatásoknak.

Bartha Lajos szerint nem kell ecsetelni, hogy a 2020-as év rendkívüli év volt. Elektronikus pénzforgalom – koronavírus 2-1. A tavalyi év folyamán elindult az azonnali fizetési rendszer. Pont jó időpontban, hiszen a járvány kirobbanása előtt kiindult és segítette, hogy átutalással is érintésmentesen lehessen fizetni.

Tavaly március és június között minden pénzforgalom radikálisan csökkent magyar és nemzetközi szinten is. A magyarok nem jártak boltba, csökkent a reálgazdaság teljesítménye, csökkentek a tranzakció-számok, egészen június végéig. Az egész évre visszanézve viszont azt látni, a pandémiának volt egy pozitív hatása a pénzforgalomra, mégpedig az, hogy az elektronikus fizetések nagyobb arányban növekedtek, mint a készpénzes fizetések.

A pénzforgalmi folyamatok

Ha azt vizsgáljuk mi mozgatta a fejlődés 3-4 dologról beszélhetünk. Az egyik az azonnali fizetési rendszer jól időzített indulása volt, a másik az érintéses technológia további térnyerése, a harmadik egy új jogszabály, mely szerint minden elektronikus pénztárgéppel rendelkező üzletnek biztosítania kell az elektronikus fizetést, a negyedik, hogy az online kereskedelem és a vendéglátásban a házhozszállítás iránti igény is megnőtt.

2020 végére 123 ezer fizikai és 24 ezer internetes elfogadóhely működött az országban, az első esetben 10 a másodikban 29 százalék feletti növekedést figyelhetünk meg.

Az is látható, hogy az online pénztárgépes fizetésre kötelezett adózóknak (kb. 120 ezer adózó) 60 százalékánál volt tavaly kártyaelfogadás, ami 10 százalékos előrelépés. Ha megnézzük, hogyan változott a kártyaelfogadási arány, 2019-hez képest kétszer olyan gyorsan nőtt. Ami még jó hír, hogy 2020-ra a 9,9 millió kibocsátott bankkártya 92%-a és 203 ezer POS terminál 93 százaléka már alkalmas volt érintésmentes fizetésre.

Jellemző volt még az azonnali fizetések gyors terjedése, főként a személyek közti átutalásokban, de egyre több fizetési helyzetben. A kártyás fizetések száma meghaladta az egy az összes digitális tranzakcióé a másfél milliárdot Magyarországon.

Az MNB minden évben feldolgozza az online pénztárgép adatbázist. Ennek tanulságait is most ismertették. Az adatbázis szerint:

  • Tranzakciók száma 4.3-ról 3,3 milliárdra, értéke 12,1-ről 11,5 ezer milliárd forintra esett vissza
  • Korábban átlagosan 2 százalékponttal nőtt a kártyás fizetések aránya, 2020-ban viszont 5 százalékpontoss növekedés történt a tranzakciók darabszámát tekintve

A készpénzfelvételek darabszáma viszont 14 százalékkal visszaesett. Így először haladta meg értéküket a kártyás vásárlások értéke.

Egyre jobban közelítünk az Európai unikó átlagához a hatékonyság terén:

  • Minden eddiginél nagyobb, közel 5 százalékpontos növekedés volt a vásárlások elektornikus fizetésénél, így az összes lakossági fogyasztás több, mint harmadát tették ki a kártyás vásárlások
  • A számlafizetések közel 70 százalékánál már valamilyen elektronkius fizetési módot alkalmaztak a magyarok

Továbbra is probléma az átutalásoknál a tranzakciókat terhelő árazás

A magyarországi pénzforgalmi szolgáltatások árazása nem túl jó, az ügyfelek még akkor is magas havidíjakat fizetnek, ha nem túl sok elektronikus tranzakciót bonyolítanak - jelentette ki az MNB ügyvezető igazgatója. Az ügyfelek 45 százaléka nem túl sok tranzakciót végez el, de 1500 forintnál többet fizet havonta. Ha az ügyfelek tudatosabban figyelnének arra, hogy milyen számlát választanak, azzal is sokat lehetni faragni a költségeken.

Ezután Bartha az MNB ellenőrző funkciójáról beszélt. Az elmúlt évben nagyon sok vizsgálat zajlott, az azonnali fizetési rendszer bevezetése miatt. A jó hír, hogy a rendszer bevezetése kapcsán minimális problémákat találtak csak. A "normál" hibák között a legyakoribbak az ügyfelek számlájára beérkező tranzakciók haladéktalan jóváírása kapcsán merülnek fel. Ezzel kapcsolatban egy ajánlást is kiadtak a szektornak mit várnak el. Az elmúlt évben 77,2 millió forintos bírságot szabtak ki.

Nőtt a fizetési- és értékpapír infrastruktúrák forgalma

A tavalyi évben a Magyarországon meghatározó infrastruktúrák összesen 2005 billió forint értékben hajtottak végre tranzakciókat, összesen 349 millió darabot.  Az MNB azt is vizsgálja, megbízhatóan működnek-e az elszámolási és kiegyenlítési rendszerek. Megállapításaik szerint pedig azok hatékonyan működtek és megfelelően kezelték a járványhelyzet kihívásait. A működtetési rendszer kényszerű átalakítása is zökkenőmentesen zajlott.

Bőséges volt a forintlikviditás, amit a szereplők aktívan menedzseltek. A jegybanki eszköztár bővítés is segített ebben. Az azonnali elszámolás bevezetése nem okozott fennakadást. A szereplők a rendszer indulásakor 300 milliárd forintnyi likviditás tettek a rendszerbe, de ez az év végére lement 200 milliárd forint körülire.

Nőhet az Azonnal Fizetési Rendszer limitje?

Az Azonnal Fizetési Rendszer  2020. március 2-ai bevezetése óta 10 millió forint értékhatárral működik. Bartha Lajos ma újságírói kérdésre válaszolta meg, tervezik-e ezt a limitet megemelni

Válasza szerint az értékhatárt két dolog határozta meg az induláskor:

  • Likviditási szempontból milyen hatása van a limitnek, itt azt állapították meg, hogy ebből a szempontból akár több száz millió forintos is lehetne a limit,
  • A másik szempont a csalásmegelőzés és a visszaélések elkerülése. Ezzel kapcsolatban elárulták, az Európai Unióban is van egy limitösszeg, ez 100 000 euró, Nagy Britanniában  pedig ugyanez 200 ezer font körül van.

A kérdés egyébként napirenden van, ha lesz ilyen döntés, erre adnak felkészülési időt a bankoknak - zárta válaszát.

Küszöbön a digiltális jegybankpénz?

Az MNB nemrégiben átfogó tanulmányt készített a digitális jegybankpénz témakörében, amelyben ennek pénzforgalmi vetületét is vizsgálták. Leszögezték, hogy csatlakozni szeretnének a kutatások terén az élenjárókhoz:

Az jegybank vizsgálja a lehetőségeket, egyszer eljöhet az ideje, hogy döntés is születik erről. A pénzügyi forradalom, ami most a zajlik a világban mindenestre megköveteli, hogy a digitális jegybankpénz kérdését napirenden tartsák.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2023. január 26. 15:43
Sztárokkal telik meg a ring az RTL Sztárbox című, idén ősszel képernyőre kerülő műsorában. A műsor s...
Holdblog  |  2023. január 26. 12:24
Jól kezdték az évet a kriptodevizák, a sebek nyalogatása mellett a befektetők ismét vevők a pozitív...
MNB Intézet  |  2023. január 26. 11:22
Egyre nő a valószínűsége annak, hogy a várva várt gazdasági fordulat, miszerint Kína gazdasága méret...
Bankmonitor  |  2023. január 26. 10:10
Az otthonfelújítási program 2021-es kezdete óta összesen 250 ezer család élt a lehetőséggel, számukr...
Óriási dobásra készül 2023-ban a magyar Kickstarter: ez lehet a válság ellenszere?

Hivatalosan is elindította befektetési kampányát a Brancs közösségi piactér, amely rekordérdeklődéssel zárta az előregisztrációs kampányát.

Újabb két közösségi kampány lett sikeres: mutatjuk, hogy melyik (x)

Év végén két újabb izgalmas kampány ért el kiemelkedő sikereket a Brancs piacterén.

Jövőre ezeket az ötleteket lesz érdemes figyelni!

Most viszont bemutatunk 3 olyan projektet, amikről valószínűleg sokat fogunk még hallani 2023-ban!

Zubreczki Dávid: teljesen abszurd, hogy erről végleg lemondtak a budapestiek

A könyv szerzőjét, Zubreczki Dávidot kérdeztük a balatoni fejlesztésekről, a városnézésről, építészetről és hogy mitől lenne élhetőbb Budapest. Interjú.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. január 27. péntek
Angelika
4. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Digital Transformation 2023
Innovatív technologiák a hatékonyságnövelésért!
Sustainable Tech 2023
Innováció ma, zöld gazdaság holnap!
Biztosítás 2023
A tavasz meghatározó pénzügyi konferenciája március 8-án!
EZT OLVASTAD MÁR?