A közösségi médiában mindenki utazik és mindenki boldognak tűnik – de vajon tényleg így van?
Több tízezer magyar szenved ettől folyamatosan: nem csak a hátuknak, a pénztárcájuknak is fáj
Magyarországon több tízezer ember szenved rheumatoid arthritisben, amit legtöbben csak reumaként ismerünk. Az alattomos betegség előrehaladott állapotban nemcsak a mozgást teszi fájdalmassá, hanem a fekvést is, jelentős életminőség-romlást okozva ezzel a pácienseknek. A nők körében háromszor olyan gyakran fordul elő, mint a férfiaknál, a kor előrehaladtával pedig a betegség egyre gyakoribb. A kezeletlen esetekben a várható élettartamot akár 10 évvel rövidíti, ráadásul nagy terhet ró az egészségügyi ellátórendszerre is. A tünetek minél korábbi felismerése létfontosságú, a klasszikus kezelési módok mellett pedig erősen ajánlott az életmódváltás
A köznéven csak reumának nevezett rheumatoid arthritis a legsúlyosabb reumatológiai betegség, hazánkban több tízezer ember szenved miatta nap mint nap. A betegség elsősorban a kéz- és láb kisízületeit, a csuklót és a bokát, illetve a térdet károsítja. A betegség általában a kéz kisízületi gyulladásával kezdődik, gyakori ilyenkor a reggeli kézmerevség. Később átterjed a test többi részére, előrehaladottabb fázisban pedig nemcsak a mozgás, de a fekvés is kibírhatatlan fájdalmakat okozhat a betegnek. Emellett idegrendszeri, belső szervi és szemészeti vonatkozásai, tünetei is lehetnek a kórképnek.
A rheumatoid arthritis egy autoimmun betegség, amely mögött a szervezet funkciós zavara áll: az immunrendszer beindít egy olyan folyamatot, mely a szervezet saját építőelemeit támadja meg. Kezdetben az ízületi felszínt borító hártya gyullad be, majd a gyulladásos sejtek és a gyulladás következtében felszabaduló anyagok károsítják a csontokat borító porcot is. A legjellemzőbb tünetek az ízületi fájdalom, az ízületi duzzanat, a reggeli kézmerevség, a mozgásbeszűkülés és az ízületi deformitás. A betegség erőteljes mozgáskorlátozottságot is eredményezhet előrehaladott állapotában, amihez szűnni nem akaró fájdalom is társulhat.
Átlagosan 3-10 évvel rövidebb élettartam
A betegség kialakulásában öröklött tényezők és az életmód is szerepet játszik, bár a pontos kiváltó okok egyelőre ismeretlenek. Nagyobb eséllyel alakul ki dohányosoknál, mint nem dohányzóknál, valamint az elhízás és a cukorbetegség szintén növelik a kockázatot.
Évről-évre egyre több a rheumatoid arthritisben szenvedő beteg világszerte, a legtöbb páciens az idősebb korcsoportokban található. A nők körében háromszor gyakrabban fordul elő a betegség. Átlagosan a népesség 0,3-0,6 százalékát érinti, hazánkban ez az arány magasabb, 1 százalék körül van1. Elsősorban a fejlett nyugati világ betegsége, Észak-Amerikában és Európában a leggyakoribb.2
A betegségben szenvedők várható élettartama az egészséges populációhoz viszonyítva kb. 3-10 évvel kevesebb, amennyiben későn vagy egyáltalán nem jutnak kezeléshez, vagyis nem pusztán az életminőséget rontó betegségről van szó, hanem a várható élettartamot is jelentősen rövidítő kórállapotról.3
Mi a teendő a tünetek észlelésekor?
A tünetek legelső jelentkezésekor fontos, hogy azonnal orvoshoz forduljunk. A háziorvos a tünetek alapján beutalhat a területileg illetékes reumatológiai szakrendelésre, ahol a reumatológos szakorvos állapítja meg a diagnózist. A minél előbb elkezdett gyógyszeres kezelés lassíthatja a betegség előrehaladását. A kezelés késleltetése átlagosan több ízületi károsodáshoz és az ízületi funkciók elvesztéséhez vezethet. A gyógyszeres kezelés ugyan a már meglévő károsodást nem tudja visszafordítani, viszont a további károsodásokat meg tudja előzni, amennyiben a beteget sikerül a gyógyszerekkel gyulladásmentessé tenni. Megfelelően kezelt esetben a beteg teljesen normál életet tud élni.
A gyógyszeres kezelés a betegek 80 százalékánál elegendőnek bizonyul, emellett a gyógytorna és a fizikoterápia is nagyon fontos. Krónikus fájdalmakra lökéshullám-terápiát szoktunk alkalmazni, ami a betegek jelentős részénél csökkenti a fájdalmat, javítja az életminőséget
– mondja Dr. Baláspiri Csaba, az Affidea Magyarország reumatológus szakorvosa, főorvos.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A lökéshullám-terápia során gyorsan terjedő hanghullámokat juttatnak a testbe egy kezelőfej segítségével. Az akusztikus hullámok a kezelt területen vérbőséget okozva felpezsdítik a vér keringését, élénkítik az anyagcserét. Pozitív hatásai között említhetjük a fájdalomcsillapításon túl a gyulladáscsökkenést, az új erek képződését, a mozgékonyság fokozását, a sejtstruktúra javítását és a kötött izomzat lazítását.
Habár a betegség pontos okát egyelőre nem ismeri az orvostudomány, azt tudjuk, hogy bizonyos társbetegségek gyakori előfordulásúak: a cukorbetegség, az elhízás, az asztma, a tüdőbetegség és bizonyos szívritmuszavarok mellett gyakran előfordul a rheumatoid arthritis.
Ezek nagy részénél - és a társbetegség nélküli rheumatoid arthritisnél is – életmódváltással jelentősen javítható a beteg állapota, ezért a gyógyszeres kezelés és a fizikoterápia mellett szoktuk javasolni a gyulladáscsökkentő étrendet, vagyis a halolajban, olívaolajban, gyümölcsben és zöldségben gazdag étkezéseket, és az olyan ízületkímélő mozgásformák beépítését a mindennapokba, mint amilyen például a jóga
– teszi hozzá a szakorvos.
Sokba kerül a betegség
A betegség nagy terhet ró az egészségügyi ellátórendszerre: a rheumatoid arthritis kezelésére a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő 1,64 milliárd Ft-ot költött 2018-ban, ez az összeg pedig várhatóan egyre növekszik, mivel a betegszám is világszerte emelkedik. Az egy betegre jutó átlagos éves egészségbiztosítási kiadás a gyógyszer-ártámogatás alapján 53 375 Ft. A gyógyszer-ártámogatáson belül kiemelkedő volt a legfiatalabb korosztály a férfiak körében, ugyanis a 310 599 Ft átlagos éves, egy főre jutó egészségbiztosítási kiadás a többi csoporthoz viszonyítva jelentős eltérést mutat
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








