9 °C Budapest
Nehéz időszakáról vallott Gym Suleiman: elkerülhetetlen döntést hozott a TikTok-sztár

Nehéz időszakáról vallott Gym Suleiman: elkerülhetetlen döntést hozott a TikTok-sztár

2023. május 10. 05:56

Évek óta hatalmas népszerűségnek örvend a testépítés, mint sport, aminek Magyarországon is egyre több hódolója van. Azonban a 2000-es évek elejéről sok előítélet maradt meg az emberekben: a „gyúrósok” mind koxolnak, buták, miközben csak csirkén és rizsen élnek és a konditeremben töltik az életüket. A CashTag legújabb részében meglátogattuk a Gym Suleimanként ismert Hasan Suleimant, és annak jártunk utána, hogy ezek a sztereotípiák vajon mennyire igazak, illetve mi is kell pontosan ahhoz, hogy valaki egy sikeres edzőtermet üzemetessen. Suleiman beszélt arról is, hogy hatott a pandémia, az infláció és az energiaválság együttese a szakmára.

Az elmúlt években egyre népszerűbbé vált az egészséges életmód, a sport, és azon belül is a konditermi edzések. Azonban – ahogyan a legtöbb sportág – ez is sokkal bonyolultabb, és jóval nagyobb szakmai tudást kínál, mint azt első ránézésre gondolnánk. Hasan Suleiman közel 20 éve foglalkozik testépítéssel, ami kapcsán még 2015-ben indította el Facebook-csoportját, ahol pont a „gyúrósokat” körüllengő sztereotípiákat oszlatta el. A kuvaiti származású edző ugyanis nemcsak szakmai cikkeket és tanácsokat osztott meg a csoportjában éveken keresztül, hanem mémek segítségével egyenesen szembement a tévképzetekkel és a sztereotípiákká.

Ez a csoport nőtte ki magát végül 2018-ra a Gym Suleimánná, illetve a nemrég indult Gym Nutrionná is, aminek Hassan Suleiman a társtulajdonosa.

A dolog addig fejlődött, hogy végül kialakult egy saját edzésmódszerük a TSM és lett egy testépítő csapat. Majd úgy döntöttünk, hogy kell egy hely, egy bázis ennek az egésznek. Így lett a Gym Suleiman 2018-ban

– kezdett bele a történetébe Suleiman, aki az egyik első tanítványával kezdett bele a vállalkozásba.

Mindig is bennem volt, hogy kell nekünk egy külön terem és hogy szeretnék egy olyan termet csinálni, ami az én ízlésemet tükrözi. Ami elindította az egészet, az egy tanítványom volt, Egon, aki jelenleg már szintén társtulajdonos a két cégben. Ő volt az, aki bíztatott, hogy kezdjek bele a vállalkozásba. Mint minden vállalkozásnál, úgy itt is az első az a helyszín volt. Keresnünk kellett egy helyet, amire azt mondhatjuk, hogy igen, ez lesz az edzőtermünk. Egyébként ez egy régi bank, abból alakítottuk ki a későbbi edzőtermet

– mesélte az edző, aki üzleti partnerével tízmilliókat ölt a cégbe, amit kishíján elsodort a koronavírus és az energiaválság.

50 millióról indul egy konditerem nyitása

Azt nem nehéz józan ésszel végig gondolni, hogy egy hasonló vállalkozás indítása nem kis összegbe kerül: gondolni kell a helyszínre, az edzőgépekre, a rezsiszámlára és az alkalmazottakat is ki kell fizetni, hogy csak a legalapvetőbbeket említsük. Ez ebben az esetben se történt másként, hiszen Suleimanéknak mindössze annyi előnyük volt, hogy már rendelkeztek egy csapattal. Azonban ez koránt sem elég a kezdéshez.

Megmondom őszintén sose számoltuk össze azt, hogy mennyibe is került ez összességében. Kicsiben kezdtük, és folyamatosan adtuk hozzá a pénzt. Én azt tudom mondani, hogy ha edzőtermet szeretne valaki nyitni, akkor 50 milliótól fölfele indul az, hogy valami alapod legyen egyáltalán

– mondta el a Gym Suleiman társtulajdonosa, aki azt is elárulta, hogy csak egy használt eszköz megvásárlása több, mint 500 ezer forintba is kerülhet.

A gépek többsége nálunk használt, illetve használt-felújított. Erre vannak cégek, akiktől ezeket meg lehet venni, de akár még lízingelni is lehet ezeket az eszközöket. Mi megvásároltuk őket pont, de mi nem csinálunk velük semmit. Egy használt gép, ha kicsit jobb minőségű, akkor egy ilyen 500-800 ezer forint között mozog az ára

– magyarázta.

A nyitáskor pedig – ahogy az előbb is említettük – már volt egy stabil csapatuk, azonban ez korántsem volt elég ahhoz, hogy az üzlet fenn tudjon maradni.

Amikor kinyitottunk már voltunk egy páran, volt egy kialakult csapatunk. Azonban pont annyian voltunk, ami nem lett volna elég ahhoz, hogy az üzlet fennmaradjon. Emiatt folyamatosan kellett fejleszteni, és próbáltuk kitalálni mi is legyen az irány: maradjon meg ez a jó hangulat, az eredeti ötlet, de úgy, hogy közben szolgáljuk ki az új vendégek igényeit is. Szép lassan pedig teljesen megváltozott a Gym Suleiman. Teljesen más volt a nyitáskor a vendégkör, teljesen másokat céloztunk meg akkoriban. Még csak most kezdjük el megtalálni a célközönségünket

– magyarázta Suleiman. A vendégkörüket pedig elmondása szerint mostanra sikerült kialakítani, bár voltak kezdeti problémák öt évvel ezelőtt, hiszen akkoriban az ő edzésstílusuk még újnak volt mondható.

Mi alapvetően a natural testépítést támogatjuk, sok versenyzőnk is van. Emellett pedig a mi közönségünk más, mint a legtöbb edzőteremben. Ha kategorizálnom kéne, akkor nem mondhatnám, hogy mi azok a tipikus gyúrósok vagyunk. A mi életformánk étkezés, bulizás, az hozzáállás szempontjából jóval közelebb áll az átlag emberéhez. Az aranyközépút éppen ezért azt jelenti nálunk, hogy az átlagember, aki még sose járt konditeremben hamarabb veszi rá magát arra, hogy idejöjjön edzeni, mert közelebb érzi a mi hangulatunkat, mint a többi teremét

– emelte ki a társtulajdonos, aki arról is mesélt, hogy a koronavírus és az azt követő energiaválság miatt sok konditerem kénytelen volt bezárni, azonban hála a vendégkörül megértésének és a leleményességüknek végül nekik sikerült átvészelniük.

Az egész szektort megviselte a pandémia

A koronavírus és az infláció szinte minden szektort megviselt, így nem meglepő, hogy az edzőtermeket is. Az elmúlt egy évben rengeteg edzőterem volt kénytelen lehúzni a rolót, hiszen a közel 2 éves kihagyás után a kormány tavaly bejelentette, hogy a vállalkozásoknak a piaci áron kell vásárolniuk a gázt és az áramot. Ez pedig mindenhol áremelkedéshez vezetett, azonban sokaknak be kellett zárnia, hiszen nem tudták kitermelni a megnövekedett energiaárakat.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Mikor kijöttünk a covidból jött az újabb jó hír: emelkedik a rezsi. A rezsiárak emelkedése nagyon rosszul érintette az edzőtermeket, hiszen a villany egésznap megy reggel hattól este 10-ig, használják a vizet, megy a fűtés. Az emberek persze nem szeretik az áremeléseket, de az eladó erre közben rá van kényszerítve. Így mi is kénytelenek voltunk emelni, de nem nagyon panaszkodtak, nagyon korrektek voltak és értették a miérteket. Így ezt is átvészeltük

– mesélte Suleiman, hozzátéve, hogy szerencsére legalább annyian, ha nem többen járnak újra hozzájuk, mint korábban. Azonban őket is megviselte a kétéves zárva tartás.

Meglepően sokan jönnek most hozzánk. A gazdasági nehézség igazából a covid alatt volt nálunk, amit nagyon nehezen vészeltünk át. Ráadásul mi egy veszélyeztetett faj voltunk, miután 2018-ban nyitottunk, tehát éppen azután, hogy elkezdett beindulni az üzlet mondták, hogy be kell zárni. Ott volt rengeteg tulaj a bérleti díjjal és a rezsivel, aki nem tudott kinyitni. Úgy vészeltük át, hogy nekünk szerencsére ott volt a shoppunk és átálltunk arra, hogy húst és vitaminokat szállítsunk. Mindent, ami kell az otthoni testépítéshez. És vártunk, hogy mikor jön el az a pont, amikor ki tudunk nyitni

– magyarázta, kiemelve, hogy a nyitást sem úgy kell elképzelni, hogy hirtelen mindenki megjelent a termekben: az emberek ugyanis 2 éven keresztül nem mertek visszamenni edzeni. Aztán hirtelen jött egy fordulat, és újra megteltek a termek.

De vajon a megnövekedett bérletárak miatt már tényleg luxusnak számít az otthoni edzés?

Bárki megengedheti magának az edzőtermet

Sokak azért sem mernek belekezdeni a konditermi edzésekbe, mert úgy gondolják, hogy ez egy drága sport. Ez viszont Suleiman szerint koránt sem igaz:

Az edzőterem teljesen megfizethető átlag pénztárcával. Ott kezdődik, hogy a ruházat esetében nincs szükség semmi komoly dologra: egy rövidnadrág, cipő és egy póló elég. Persze van 1-2 kiegészítő, de az mindössze pár ezer forint. Ezzel nem lenne gondja szerintem az átlagembernek. Az étkezés viszont itt egy minőségi étrendet jelent, de ahogy láttam, aki nem ezt követi az is vagy ugyanannyit, vagy még többet is költ el kajára. A vitaminoknál van pár dolog, amivel jót tehetsz az egészségednek, de valójában ezek se kerülnek sokba

– vélekedett.

A másik tévhit pedig, ami visszatartja az embereket, az az a sztereotípia, miszerint aki konditerembe jár, annak csirkén és rizsen kell állnia. Azonban Suleiman ezt is megcáfolta: szerinte ugyanis nem kell ezen élni, sőt akár szórakozni is el lehet járni. Persze, ahogyan a sportolás esetében ehhez is tartozik egy tudatos táplálkozás, azonban nem arról van szó, hogy sanyargatnunk kellene magunkat. Van, hogy jobban odafigyelünk, de az egész évet vizsgálva van élet a testépítés mellett.

Éppen ezért bárki belevághat sportolásba, akár konditermibe, akár bármi olyanba, amihez kedve van. Ez pedig azért is fontos, mert a magyarok 60 százaléka túlsúlyos az Eurostat legutóbbi, 2021-es adatai szerint.

Egész Európa elhízott

Az pedig, hogy ennyien visszatértek a konditermekbe korántsem véletlen: az elhízás ugyanis egész Európában – sőt a világon – hatalmas probléma. Az öreg kontinens országait vizsgálva ugyanis azt láthatjuk, hogy a BMI (Body Mass Index, azaz a testtömegindex) alapján Európában az emberek több mint fele (53 százaléka) elhízott.

Bár a dietetikusok már régóta vitatják azt, hogy a BMI mennyire jó összehasonlítási alap, hiszen rengeteg mindent nem vesz figyelembe az adatok kiszámolásakor, mégis a mai napig ez alapján vizsgálják meg az elhízottság mértékét. Ez alapján pedig Magyarországon különösen rossz a helyzet: a magunk 60 százalékos arányával ugyanis Csehországgal fej-fej mellett haladva, mindössze Horvátországnál sikerült jobb eredményt elérnünk.

A legkevésbé elhízott társadalom az Eurostat adatai szerint Olaszország, ahol mindössze az emberek 46 százaléka tartozik a túlsúlyos kategóriába, azaz nagyobb a testtömegindexe, mint 25 pont. Őket követi Franciaország (47 százalék), majd Belgium és Hollandia 50-50 százalékos aránnyal. Az EU-s átlagot (53 százalék) még Svédország (51 százalék) és Ausztria (52 százalék) előzte meg, míg Németország, Spanyolország és Szerbia követi őket szorosan, 54 százalékos aránnyal.

A legrosszabbak között végzett Horvátország, Magyarország és Csehország után Finnország, Svédország és Románia, ahol a népesség 59 százalékának meghaladja a 25 pontot a testtömegindexe.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem