Világszerte emelkedik a daganatos megbetegedések száma, ráadásul egyre több esetet diagnosztizálnak az 50 év alatti korosztályban is.
Marad a kamarában az orvosok ötöde: ehhez az adok-kapokhoz az EU-nak is lehet egy-két szava
A Magyar Orvosi Kamarának (MOK) körülbelül 42 ezer aktív orvosból és nagyjából 8 ezer nem aktívból áll a tagsága. Nekik 30 napjuk van arra, hogy nyilatkozzanak arról, hogy maradni akarnak, ha ezt nem teszik meg, automatikusan törlődnek a tagságból - villámgyorsan, már kedden elfogadta ugyanis azt a törvénymódosítást az Országgyűlés, amely a kötelező kamari tagságot megszüntette. Pénteken kora délutánig összesen 7901 fő nyilatkozott arról, hogy a MOK tagja kíván maradni – tudta meg az RTL Híradó a kamarától. Ez az aktív tagoknak körülbelül 19 százaléka.
A MOK-nak összesen mintegy 50 ezer tagja lehet, nekik 30 nap alatt nyilatkozniuk kell, hogy továbbra is a kamarában akarnak-e maradni. A Magyar Közlönyben szerda este hirdették ki az egészségügyben működő szakmai kamarákról szóló törvény módosítását, amellyel gyakorlatilag lenullázta a Magyar Orvosi Kamara (MOK) jogait a kormány - írja az RTL. A kihirdetett jogszabály megszünteti a kötelező orvosi kamarai tagságot, a folyamatban lévő etikai eljárásokat pedig az orvosi kamara helyett az Egészségügyi Tudományos Tanács folytathatja le.
A MOK szerint a kormány az ötvenes éveket idéző koncepciós eljárást indított ellenük. Az Európai Bizottság értékelése szerint a törvénymódosítás és elfogadásának formája befolyásolhatja a Magyarország számára megítélt uniós források sorsát:
Kiderült a hazai műtétek sötét titka: olcsó kínai implantátumok kerülhetnek a magyar betegek testébe
A modern életmód, a sportolási szokások megváltozása és még az elektromos rollerek terjedése is hozzájárul ahhoz, hogy krónikus fájdalmakkal szembesül a magyar lakosság.
Itt a bejelentés: új kötelező orvosi vizsgálatot vezetnek be Magyarországon, őket érinti a módosítás
A drasztikusan emelkedő esetszámok miatt a kormány szigorította a várandósok szifiliszszűrését.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







