Több mint 700 bútor és lakberendezési kiegészítő ára csökken tartósan, egyes termékeknél több ezer forintot spórolhatunk.
Magyarország mutathatja be az európai vírushelyzet fogyasztóvédelmi, a járványhoz kötődő tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorításának kihívásait a fogyasztóvédelmi hatóságok legnagyobb nemzetközi ernyőszervezetének éves konferenciáján - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
Közleményük szerint hétfőn kezdődik a 64 ország fogyasztóvédelmi hatóságait tömörítő ICPEN (International Consumer Protection and Enforcement Network) éves konferenciája. A világszervezet európai Covid-19 munkacsoportja a magyar versenyhivatal képviselőjét jelölte ki arra, hogy ismertesse a kontinens tapasztalatait a konferencián, így az ülésen Magyarország mutathatja be Európa kihívásait a koronavírus-járványhoz kötődő tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorításában.
A GVH tapasztalatai alapján egyes, elsősorban a fogyasztók vírustól való félelmére alapozó jogsértő kereskedői módszerek jelentősen megszaporodtak a járványhelyzetben. A konferencián megvitatják többek között a koronavírus-járvány ideje alatti jogérvényesítés, a digitális platformok vagy a mesterséges intelligencia témakörét - tették hozzá.
A GVH nemcsak a nemzetközi szerv koronavírus-munkacsoportjában vállalt szerepet, hanem részt vett emellett a megtévesztően "környezetbarátként" megjelenített reklámállításokkal, a digitális platformokkal, valamint a digitális gazdaság jogérvényesítési lehetőségeivel foglalkozó kollégiumok munkájában is. Továbbá korábban közreműködött az Európai Bizottság által koordinált, járvánnyal kapcsolatos közös európai fogyasztóvédelmi fellépésben is, amelynek eredményeként több millió megtévesztő hirdetés tűnt el az online térből.
A világ versenyhatóságait tömörítő Nemzetközi Versenyhálózat (ICN) éves konferenciáját 2021-ben Magyarországon rendezik meg, a 3 napos világkongresszusra 139 országból 500 hatósági vezetőt és versenyjogi szakembert várnak Budapestre, és a tervek szerint további 2000-en követik majd élőben interneten az eseményt a világ minden tájáról - írták a közleményben.
Kiderült a hazai műtétek sötét titka: olcsó kínai implantátumok kerülhetnek a magyar betegek testébe
A modern életmód, a sportolási szokások megváltozása és még az elektromos rollerek terjedése is hozzájárul ahhoz, hogy krónikus fájdalmakkal szembesül a magyar lakosság.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







