6 °C Budapest

Matolcsy: innen lehet a legtöbb többletjövedelme a magyaroknak

MTI
2020. augusztus 3. 21:47

Matolcsy György szerint onnan kell meríteni a többletnövekedést, ahol versenyképességi lemaradás van.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a növekedés.hu portálon hétfőn megjelent véleménycikkében kifejtette: Magyarország a járványkezelésben eddig első az EU-országok között, a világban is legalább az első tíz között van, miközben uniós versenyképessége a 19. helyre elég, és az EU-ban a gazdasági fejlettség terén (egy főre jutó GDP és GNI, vásárlóerő paritáson) csak a 21. helyen áll. Matolcsy György szerint az élet minden területén fel kell zárkózni a járványkezelésben elért eredményekhez.

A jegybankelnök úgy vélte, azok járnak majd jól az uniós közös forrásokkal, akik eddig is jól kezelték az összetett válságot, akik viszont eddig sem voltak képesek jó döntéseket hozni, nem képesek majd jól használni a pénzt.

Kifejtette: az 1990 előtt működő nem-piaci alapú tervgazdaságban a nemzetgazdasági ágazatok arányában fejlett képet mutatott a magyar gazdaság, de mikroszerkezetében, a termékek, technológiák, termelékenység terén már kettős, fejlődő/fejletlen képet. 1990 után pedig egy új kettősség alakult ki: az exportáló, külföldi tőkével és technológiával működő cégek versenyképesek voltak, a hazai tulajdonú mikro- és kisvállalatok alacsony termelékenysége pedig gyenge versenyképességet mutatott/mutat.

Az örökölt lemaradást az utóbbi sikeres évtizedben egy sor területen behozta Magyarország, de a jövőt meghatározó területeken keveset tudott előrelépni. A hagyományos területek mennyiségi lemaradásainak jelentős részét (foglalkoztatás, demográfia, költségvetés, torz adórendszer, pénzügyi sebezhetőség, devizaadósságok, hitelezés, megtakarítások) ledolgozta, de a jövő megnyerése szempontjából döntő, minőségi területeken alig lépett előre.

Az egészség és egészségügy, a tudás és oktatás, a kutatás és fejlesztés, a hazai tulajdonú innovatív technológiák, a digitális átállás, az állami hatékonyság, vagy a megújuló energiaforrások terén nem, vagy alig mérséklődött a lemaradás. Hasonlóan, a pénzügyi tudatosság, a versengő bankrendszer, az export hazai hozzáadott értéke, a beszállítói láncokba integrált magyar kisvállalkozások, új régiós magyar "multik" és a magas hozzáadott értékű szolgáltatások terén továbbra is jelentős a lemaradás a vezető uniós gazdaságokhoz és a kelet-ázsiai tigrisekhez, sárkányokhoz képest - állapította meg.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 54 087 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,29 %), de nem sokkal marad el ettől az MKB Bank 54 721 forintos törlesztőt (THM 14,57%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A jegybankelnök szerint a magyar felzárkózásra nem igaz az, miszerint ahogy közeledünk a fejlett gazdaságokhoz, egyre nehezebb a felzárkózás, így egyre kisebb a felzárkózás üteme. Szerinte fordítva igaz: a magyar gazdaságnak 2018/2019-ben már 3 százalékos növekedési előnye volt az EU átlaghoz képest a korábbi 2 százalékkal szemben.

Matolcsy György szerint az is jó hír, hogy az MNB Versenyképességi program 330 pontjának teljesítése ez év tavaszán 28 százalékos volt. Hozzátette: éppen ott van a lemaradás, ahonnan a felzárkózás új szakaszának minőségi fordulatai a legtöbbet hozhatják.

Világos tehát az előttünk álló versenyszakasz stratégiája: onnan kell meríteni a többletnövekedést, ahol a versenyképességi lemaradás van. Sőt, onnan jöhet a legtöbb új jövedelem, ahol a legnagyobb a lemaradás

- írta.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Óriási dobásra készül 2023-ban a magyar Kickstarter: ez lehet a válság ellenszere?

Hivatalosan is elindította befektetési kampányát a Brancs közösségi piactér, amely rekordérdeklődéssel zárta az előregisztrációs kampányát.

Újabb két közösségi kampány lett sikeres: mutatjuk, hogy melyik (x)

Év végén két újabb izgalmas kampány ért el kiemelkedő sikereket a Brancs piacterén.

Jövőre ezeket az ötleteket lesz érdemes figyelni!

Most viszont bemutatunk 3 olyan projektet, amikről valószínűleg sokat fogunk még hallani 2023-ban!

Zubreczki Dávid: teljesen abszurd, hogy erről végleg lemondtak a budapestiek

A könyv szerzőjét, Zubreczki Dávidot kérdeztük a balatoni fejlesztésekről, a városnézésről, építészetről és hogy mitől lenne élhetőbb Budapest. Interjú.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. február 2. csütörtök
Karolina, Aida
5. hét
KONFERENCIA
Tovább
Digital Transformation 2023
Innovatív technologiák a hatékonyságnövelésért!
Sustainable Tech 2023
Innováció ma, zöld gazdaság holnap!
Biztosítás 2023
A tavasz meghatározó pénzügyi konferenciája március 8-án!
EZT OLVASTAD MÁR?