98 százalékos visszaesés Ferihegyen: 3 év múlva térhet magához a budapesti reptér

MTI
2020. június 8. 22:04

3 év múlva állhat vissza a járvány előtti volumenre az utasforgalom Ferihegyen. A korábbi hónapokhoz képest a május már kedvezőbben alakult, egész hónapban 22 ezer utasuk volt, ami a tavaly májusi 1,5 millió utashoz képest 98 százalékos visszaesés.

Az utasforgalom 2022 végére, 2023 elejére érheti el a koronavírus-járvány előtti volument - mondta Valentinyi Katalin, a Budapest Airport kommunikációs vezetője az M1-en csatornán. A korábbi hónapokhoz képest a május már kedvezőbben alakult, egész hónapban 22 ezer utasuk volt, ami a tavaly májusi 1,5 millió utashoz képest 98 százalékos visszaesés.

Míg januárban 153 úti cél volt elérhető Budapestről, ez áprilisban két-három városra szűkült és jelenleg mintegy 20 városba lehet utazni. Júniusban is több, jellemzően európai fővárosba indulnak újra járatok, és júliusra várják az Öböl-menti légitársaságok és a kínai járatok újraindulását - tette hozzá.

Valentinyi Katalin tájékoztatása szerint a járvány előtt, a tavalyi 16 millió után idénre 17 milliós utasforgalmat vártak, most ennek a felével, 8-9 millió utassal számolnak az idei évre. Az utasforgalom járvány előtti volumenét várakozásaik szerint 2022 végén, 2023 elején érik majd el - emelte ki.

Az egészségbiztonság miatt bevezetett reptéri szabályokról közölte: azt kérték, hogy az utasok egyedül lépjenek be a terminálépületbe és az online check in, illetve az önkiszolgáló poggyászfeladó-rendszer használatára is kérték őket.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A reptéren rendszeres a fertőtlenítés, a fertőtlenítő takarítás, a munkatársak maszkot viselnek, kézfertőtlenítőket helyeztek ki, azokat folyamatosan újratöltik és csak minden második székre lehet leülni a terminálokon - sorolta a bevezetett intézkedéseket.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 16. vasárnap
Ábrahám
33. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?