Gyógyíthatatlan kór fenyegeti a magyarokat: százezer ember érintett

Gyógyíthatatlan kór fenyegeti a magyarokat: százezer ember érintett

2018. június 14. 17:30

Egyre komolyabb kihívást jelent világszerte a demencia. A betegség kezelése ugyanis óriási pénzeket emészt fel, és a világon általánosan tapasztalható várható élettartam növekedés miatt néhány évtized múlva még több megbetegedéssel kell számolni az OECD országaiban. A legfrissebb adatok alapján Magyarországon 2017-ben 11 demens beteg jutott 1 000 főre, ám az előrejelzések szerint 2037-re ez a szám már 16 lesz.

Az egész világon egyre nagyobb kihívást jelent a demencia, azaz az időskori elbutulás. A betegség kezelése, a szociális és érzelmi megpróbáltatási mellett ráadásul még rendkívül drága is. Becslések 2018-ban a demens betegek kezelése 1 billió amerikai dollárba fog kerülni világszerte - derül ki az OECD friss jelentéséből.

A helyzetet súlyosbítja, hogy míg 2017-ben az OECD országokban közel 19 millió ember szenvedett a kórtól, addig 2050-re ez a szám már elérheti a 41 milliót is. Gyógymód pedig egyelőre nincs, nem tudtak ugyanis eddig kifejleszteni olyan kezeléseket, melyek hatékonyan gyógyítaná vagy akár egyenes meg is akadályoznák a demencia kialakulását.

Mi a demencia?

Az életkor előrehaladtával az agyi idegsejtjeink száma folyamatosan csökken, a felidéző működések meglassulnak. Normál esetben is bekövetkezik a gyors képzettársítás képességének csökkenése, ezt azonban az élet során felhalmozódott tapasztalatok és bölcsesség képes ellensúlyozni. Az életkor előrehaladtával - bár nem törvényszerűen -, előfordulhat feledékenység, de ez normál esetben nem romlik.

Demenciáról (értelmi hanyatlásról, elbutulásról) akkor beszélünk, ha az intellektuális képességek betegség következtében hanyatlanak. Maga a kifejezés tehát egy tünetegyüttest takar, melynek fő összetevői az emlékezethanyatlás, az agykérgi működések zavara (beszédzavar, az érzékszervek működésének zavara, az összerendezett mozgások zavara) az ítélőképesség hanyatlása és személyiségváltozás. Ehhez gyakran szorongás, depresszió, téveszmék is társulnak, a magatartás megváltozik, az önellátó képesség többnyire romlik - írja a HáziPatika.com

A friss OECD jelentés ráadásul arra is felhívja a figyelmet, hogy rengeteg ország hadilábon áll a betegség azonosításában, pedig a demencia korai észlelése rendkívül kritikus, hiszen a még időben diagnosztizált betegek számára van csak esély a megfelelő és gyors orvosi reakcióra.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 42 034 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,96%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 42 083 forintos törlesztőt (THM 10,01%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Ahogy az a grafikonon is jól látszik, a demencia leginkább a japánokat, olaszokat, illetve a németeket sújtja. Ez persze nem meglepő abból a szempontból, hogy jellemezően ezekben az országokban rendkívül magas a várható élettartam, és a demencia leginkább a 60 évnél idősebb embereknél alakul ki. Az OECD átlag egyébként valamivel kedvezőbb, mint a listavezetők számai, 1000 főre ugyanis átlagosan 15 demens beteg jut. Magyarországon, ha lehet az mondani még ennél is jobb a helyzet, hazánkban ugyanis

2017-ben 1 000 főre átlagosan 11 megbetegedés jutott.

Sok okunk azonban nincs az örömre, hiszen bár az OECD átlagnál nálunk azért kevesebb a demensek száma, ennek a kétes előnynek egy része azzal magyarázható, hogy a magyarok egyszerűen meg sem élik azt a kort, amikor nagyobb eséllyel kialakulna a demencia. A várható élettartam hazai emelkedése miatt azonban néhány évtized múlva, már nálunk is jóval több beteggel kell számolni, mint manapság. Az OECD jelentés szerint például Magyarországon előreláthatólag 2037-ben 1000 főre már 16 demens beteg fog jutni.

NEKED AJÁNLJUK
Csendes gyilkostól rettegnek a magyarok: van ok a félelemre, a génjeinkben lapulhat a kór

A szorongás nem alaptalan, hiszen Magyarország évek óta rosszul szerepel a rákkal kapcsolatos halálozási listákon.

Elképesztő, mire szórják a magyarok a pénzt: úgy vesszük ezeket, mint a cukrot

Akár esküvő, akár születésnap, a magyarok imádnak ajándékozni. Ajándékot pedig egyre többen online vásárolnának.

Hatalmas pénzek röpködnek a magyar Kickstarteren: mutatjuk a legnagyobb dobásokat

Az alig egy hónapja indult első hazai közösségi piactéren már meg is vannak az első sikeres projektek.

Csúnyán elintézheti a magyarok megtakarításait a válság: így még kijátszhatod az inflációt

A pénzügyi szakértők most elmondták, milyen tippekkel spórolhatunk.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2022. július 2. szombat
Ottó
26. hét
Július 2.
UFO Világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?