Szűz országrészt hódítana meg az amerikai kávémulti: ezek a láncok terjeszkednek a magyar vidéken
Még mindig pesti hóbort a kávéházba járás?
Még mindig pesti hóbort a kávéházba járás?
Megérkezett az EU karácsonyi ajándéka: wifi hozzáférés közterületeken.
Rengeteg óvodapedagógust keresnek a közszolgálati állásportálon, szám szerint 319-et. Főként kisebb települések adták fel ezeket a hirdetéseket, amelyek - ha tehetik - szolgálati lakást és útiköltség-térítést kínálnak a szakképzett óvónőknek - számolt be az Eduline.hu.
A Magyar falu program keretében 150 milliárd forintot fordít a kormány 2019-ben a vidék népességmegtartó erejének növelésére - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap a Győr-Moson-Sopron megyei Vitnyéden. Ennek részeként óvodai és bölcsődei dolgozóknak kínálnak majd szolgálati lakásokat a falvakban - számolt be az Eduline.
Szótár a Vas megyei ismerősökkel folytatott beszélgetéshez.
30 millióból 357 négyzetméteres lakásra is telne.
Míg az egyik településen ünneplik, máshol borotvaélen táncol a mozgóboltos.
Országszerte már több mint 100 helyen csúszhatnak a magyarok. A HelloVidék mutatja az árakat is.
A városiak vajon meg tudnának termelni annyi élelmiszert, ami elegendő nekik?
Országos szinten is jobbak vagyunk.
Tovább bővül a fővárosi újépítésű lakások piaca.
Van, amiben a vidék veri a fővárost.
Rettenetes állapotok uralkodnak az egri Hunyadi Mátyás Általános Iskolában. A gyerekek arra tértek vissza a nyári vakációból, hogy biztonsági okokból tilos felkapcsolni a villanyt, nehogy az átvizesedett falak miatt gond legyen.
Budapest szerepe csökkent az elmúlt években.
Többnyire uniós állampolgárok vesznek nálunk ingatlant.
Felhők közelednek az ingatlanpiacon?
Te szeretnél egy elnéptelenedő faluban lakni?
Országszerte több százezer ingatlan áll üresen.
Még mindig az európai élmezőnyben van a hazai lakásárak növekedése.
Eközben sorra jelennek meg az új lakások.