Csúcsra jár a magyar építőipar: egyer nő a lakáslufi Budapersten
A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 22 430 volt, 30%-kal több, mint 2020 azonos időszakában.
A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 22 430 volt, 30%-kal több, mint 2020 azonos időszakában.
A turizmus fejlődési pályája új szakaszba lépett azzal, hogy 2020 őszén megtörtént a 11 turisztikai térség kijelölése.
Városi perspektívák Európa jövőjéről. Ezt a címet viselte az a konferencia, amit a 19. alkalommal megtartott Régiók és Városok Európai Hetén tartottak Brüsszelben.
Nyolc város levegőjét kifogásoltnak minősítették a magas szállópor-koncentráció miatt, Budapest nincs köztük.
A hazai építőanyag-forgalmazókat, a tüzépeket is komolyan érintette a a speciális építőanyagok hiánya és a nyári drasztikus áremelkedések.
Tavaly Magyarországon 566 ezer embernek lett új lakcíme, ez 14 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. 300 ezren ideiglenesen jelentkeztek be valahova, 260 ezren viszont lakóhelyet váltottak.
A járványügyi helyzet miatt a városi lakásokban ragadt emberek, családok szeretnék újra szabadnak érezni magukat, ezért kertkapcsolatos házakat keresnek új otthonuknak.
A Zempléni-hegység déli lankáin, Tokaj vonzáskörzetében az elmúlt időszakhoz képest erős élénkülést mutat az ingatlanpiac.
Mint kiderült, a frekventáltabb helyen található Kádár-kockák magasabb négyzetméteráron is adhatóak el, mint egy más stílusú ingatlan ugyanott.
Az innovációt, a közösségépítő energiát ismerték el az Év Digitális Faluja díjjal. Azokat a kistelepüléseket, amelyek a legtöbbet tettek egy jobb lakókörnyezet és erősebb közösség 21. századi megoldásokkal történő létrehozásáért.
Idén augusztusban Angyalföld volt a legkeresettebb városrész Budapesten a lakásvásárlók körében, amit Zugló és Újbuda követett.
Kik laknak Szilsárkányban, mennyire izgalmas az élet Pornóapátiban, hogy ityeg a fityeg Baktüttösön? Magyarország nemcsak természeti kincsekben gazdag, a vidék számtalan megmosolyogtató településnévvel is büszkélkedhet. Hozunk is pár remek példát!
A helyi és regionális önkormányzatok még mindig erőteljesen viselik az új koronavírus-járvány hatásait.
Elfogytak a szálláshelyek az ünnepi hosszú hétvégére a legnépszerűbb szálláshelyeken, amelyek az idén Siófok, Hajdúszoboszló és Budapest.
Magyarország egyik kezelendő kihívása az elöregedő társadalom. A KSH adatai szerint 2010 és 2020 között a 18 év alattiak népességen belüli aránya 18%-ról 16%-ra csökkent, a falvaink szép csendben elöregednek.
Magyarország kezelendő kihívása az elöregedő társadalom: 10 év alatt a gyermeket már nagy valószínűséggel nem vállaló 40-59 év közöttiek aránya 28 százalékról 30 százalékra nőtt.
A járvány okozta kudarcok után európai szinten élesztenék újjá és javítanák a határokon átnyúló együttműködéseket. A részletekről a HelloVidék számolt be.
Szeptembertől két település, Kiskunlacháza és Nyírbogát városi rangra emelkedik. Kiskunlacházának idén január 1-jén 9245 állandó lakosa volt, Nyírbogátnak pedig 3076.
A vidéki térségek nemcsak több kompetenciával rendelkeznek a kérdéshez, hanem közelebb is állnak az emberekhez, ha az éghajlat-semlegesség felé történő átmenetről van szó.
Elfogadta az Európai Bizottság az úgynevezett „Fit for 55” csomagot, amelynek célja, hogy 2030-ig 55 százalékkal csökkentse az Európai Unió szén-dioxid-kibocsátását.