Rengeteg magyar számíthat idén bónuszra: ezt adják legszívesebben a munkahelyek
A hazai nagyvállalatok háromnegyede tervez idén cafeteria juttatást nyújtani dolgozóinak, melyek közül az utazási költségtérítés mellett a SZÉP kártya a legnépszerűbb.
A hazai nagyvállalatok háromnegyede tervez idén cafeteria juttatást nyújtani dolgozóinak, melyek közül az utazási költségtérítés mellett a SZÉP kártya a legnépszerűbb.
A kkv-k számára egyre nagyobb kihívást jelent a szakképzett munkaerő megtalálása, amihez a regionális partnerségek, hálózatok és klaszterek nyújthatnak segítséget.
Hét év fegyházra ítélték Gyárfás Tamást a Fenyő-gyilkosság ügyében, Portik Tamás pedig életfogytiglant kapott. Ám az ítélet még nem jogerős.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított egy elektromos cigarettákat forgalmazó szlovák céggel szemben.
Duplájára, azaz 50 millióról 100 millió forintra emelkedik a Széchenyi Mikrohitel MAX+ maximálisan adható hitelösszege.
Már most nyilvános, hogy hol, mikor és milyen vállalkozásoknál várhatók ellenőrzések február folyamán.
A támogatási kérelmeket 2024. február 5-én 17 órától lehet benyújtani, de az online felület már megnyílt, az első 24 órában közel ezren kezdték meg a kitöltést.
Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.
Április 1-től kell csak a buszoknak használatarányosan fizetniük az útdíjat, mivel a fuvarozói érdekképviseletek kérésére a kormány elhalasztotta az új rendszer bevezetését.
A magyar háztartások közvetve, de sokkszerűen fogják érzékelni azt, amit a rezsicsökkentés eltörlése a cégek számára hoz.
Világszerte egyre kiszámíthatatlanabbá válnak a transzferárazási feltételek a globális adóreformok és az infláció miatt.
Az okos vállalkozók a jó gyakorlatokból inspirálódnak és a tartalékaikra támaszkodva igyekeznek egy lépéssel a piac előtt járni.
Az adót várhatóan nyereségadóként számolják el.
Az Opten adatai szerint jelenleg mintegy 153 ezer családi vállalkozás működik Magyarországon, mely a hazai cégek mintegy 40 százaléka.
Tendenciaszerűen tovább romlott az üzleti hangulat a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) megbízásából elkészült 2023. negyedik negyedéves kutatás adatai szerint.
A tavalyi év utolsó negyedévében ismét emelkedett a magyar háztartások fizetőképessége, bár az elmúlt évek zuhanását még nem sikerült ledolgozni.
A generatív mesterséges intelligencia korában a vállaltok számára minden eddiginél fontosabb az integrált üzleti stratégia.
A Pénzcentrum legújabb interjújában Dr. Király Gáborral beszélgettünk, a Budapesti Gazdasági Egyetem, Pénzügyi és Számviteli Kar dékánjával.
A Cápák között című üzleti showműsor 7. évadának 3. része igazi érzelmi hullámvasút volt.
Már most nyilvános, hogy hol, mikor és milyen vállalkozásoknál várhatók ellenőrzések az év elején.