Itt a szigorítás, betiltják a sziveszteri tüzijátékozást Budapest egyes részein: 200 ezres bírságot kap, aki nem benézi
Budapest V. kerületének önkormányzata úgy döntött, hogy az év utolsó napján korlátozza a pirotechnikai eszközök használatát.
Budapest V. kerületének önkormányzata úgy döntött, hogy az év utolsó napján korlátozza a pirotechnikai eszközök használatát.
A kormány szerint a tilalom nem vonatkozna a már közösségi médiát használó fiatalokra, és nem lenne kivétel a korhatár alól még szülői beleegyezéssel sem.
A kormány megerősítette, hogy 2025 júniusától betiltják az eldobható elektronikus cigarettákat, más néven vape-ek árusítását.
Nem egy kerttulajdonosnak okozhat fejtörést, hogy az őszi avarral, és a metszések után maradt zöldhulladékkal mit is kezdjenek.
Szeptember 11-től Győr-Moson-Sopron és Veszprém vármegyékben visszavonják a tűzgyújtási tilalmat, a többi vármegyében és Budapesten továbbra is tűzveszélyes időszak van érvényben.
Ausztráliában egy idén hatályba lépő törvényjavaslat 14 és 16 év között fogja meghatározni a közösségi oldalak használatának alsó korhatárát
A vásárlási tilalom 1,681 millió 18 év alatti fiatalt érint, és 17 energiaital gyártó és forgalmazó vállalkozásra vonatkozik.
A tilalom megszegése súlyos következményekkel, akár milliós bírságokkal járhat.
A kánikula miatt az egész országban tűzgyújtási tilalmat rendelnek el 2024. július 11-től.
Fenntartják a tűzgyújtási tilalmat Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Baranya, Békés, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyékben, ehhez csatlakozik Pest és Budapest.
A tervezet célja, hogy lehetővé tegye az alternatív, nulla kibocsátású üzemanyagok használatát a belső égésű motoros járművekben.
Az erdőlátogatási tilalom többek közt a teljes Gemenci erdőre, valamint Mohács és Paks környékén a Duna hullámterében lévő erdőterületekre vonatkozott.
Bács-Kiskunban, Csongrád-Csanádban, Baranyában, Békésben, Hajdú-Biharban és Jász-Nagykun-Szolnokban is tűzgyújtási tilalom van érvényben.
A fokozott tűzkockázat alapján a Nébih 2024. június 22-tól tűzgyújtási tilalmat hirdet Baranya, Békés, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyékben.
A magas statikus kockázatú állományokban jelentősen nőtt a tűzkockázat, emellett magas az ugrótűz potenciál és a koronatüzek kialakulásának esélye.
A jelenleg is tartó esőzésnek és az elmúlt 24 órában lehullott csapadéknak köszönhetően május 18-tól Bács-Kiskun vármegyében is megszűnik a tűzgyújtási tilalom.
A hatóság csütörtöktől visszavonja a tűzgyújtási tilalmat Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, valamint Hajdú-Bihar vármegye területén.
2024. április 9. keddtől tűzgyújtási tilalom lép életbe Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyékben.
A tilalom idején tilos tüzet gyújtani a külterületi ingatlanokon fekvő erdőkben, fásításokban és azok 200 méteres körzetében, továbbá a kijelölt, kiépített erdei tűzrakóhelyeken.
Az Európai Bizottság jelenleg az uniós dohánytörvények felülvizsgálatát végzi, melynek eredményeitől függően dönthetnek az esetleges változtatásokról.