Olimpia 2024 Párizs: megcsinálta mindkét férfi kajak páros, jöhet a középfutam
A frissen összeült második magyar egység a negyedik előfutamba került, az első két hely ért közvetlenül középfutamot.
A frissen összeült második magyar egység a negyedik előfutamba került, az első két hely ért közvetlenül középfutamot.
A magyar egység délelőtt a kettőből az első előfutamban lapátolt, az első két hely ért közvetlen középfutamot, a többi hajó a reményfutamba került.
Ez volt az egyetlen szám kedden, amelyben a középfutamot meg lehetett spórolni, ehhez az első három között kellett végezni.
Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor összeállítású magyar egység a kettőből az első futamba került, a dán és az ukrán négyes közé az ötös pályára.
Nyolctól Kuttor-Bragmayer Zsanett versenyez majd, 10:45-től pedig Bicsák Bence és Lehmann Csongor sikeréért szorítjatunk.
Nem egyszer láthatunk sportolókat, hogy egy érem megszerzése, történjen az olimpián vagy egy labdarúgótorna után, beleharapnak az érembe.
Hazánkban még az olimpiai nyolcadik helyezett is több mint 3 millió forintos díjazásban részesül.
Ebben a cikkben összegyűjtöttük egy helyen az összes linket, amelyek ismertetik az egyes sportágak teljes lebonyolítását az olimpián.
Nagyon jól sikerült a kvalifikáció, világszinten 126 országból vesznek részt a dzsúdó versenyein. Jól mutatja helyünket, hogy tizenhatodikak vagyunk ebből a 126 nemzetből.
A cselgáncsozó Pupp Réka és Gercsák Szabina az első két magyar sportoló, akik beköltöztek a párizsi olimpiai faluba.
Kedden a selejtezőből érkező Gálfi Dalma és Udvardy Panna is bemutatkozik Wimbledonban.
Idén is a légiforgalmi irányítók és a szakorvosok keresték átlagosan a legtöbb pénzt. Az ő havi javadalmazásuk most már évről-évre egyaránt bruttó kétmillió forint felett volt.
Szerencsére vannak jobb trükkök is annál, minthogy a szabadtéri sportolás közben folyamatosan a környező növényeket vizslatjuk.
A Deckers Outdoor, az Ugg és a Hoka márkák sikere révén három egymást követő évben kétszámjegyű bevételnövekedést ért el.
Hétfőn a román csapat elleni csoportmérkőzésen a címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott is megkezdi szereplését a dohai világbajnokságon.
Akár 20-25 fős is lehet a magyar atlétikai csapat a párizsi olimpián 2024-ben.
Erdei Zsolt Hajdú Péter műsorában beszélt bokszoló múltjáról és azt is elárulta, hogy mennyit keresett egyetlen egy mérkőzéssel.
Az AI jelenléte a 2020-as olimpiai játékokon örökre megváltoztatta a versenyeken való részvétel, a versenyek megtekintésének, szervezésének és üzleti hasznosításának módjait
Suhajda Szilárd felesége, Legindi Tímea szerint láttak egy embert a tábor közelében.
Több milliós jutalmat kaphatott eddigi 4 érme után Milák Kristóf. Mihályvári-Farkas Viktória valamint Jakabos Zsuzsanna is több ezer eurót kaphatott.