Ingyenes lesz a tankönyv minden tanulónak 2020-ra
1,6 milliárd forinttal tehermentesítik a családok kasszáját.
1,6 milliárd forinttal tehermentesítik a családok kasszáját.
A Kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskola harmadikosai különleges társat kapnak a tanórákon: Macit, a négyéves bichon havanese terápiás kutyát. Az eb jelenléte fejleszti az osztályközösséget és motiválja a gyerekeket.
A legtöbb óvodában és iskolában betöltetlenek a pszichológus pozíciók, pedig igény lenne rá - a VG.hu-nak Nagy-Kálmánczhelyi Orsolya, klinikai és mentálhigiéniai gyermek és ifjúsági szakpszichológus nyilatkozott a témában.
A HelloVidék által megkérdezett nyelvtanárok szerint a nyelvtanulás vidéken is legalább olyan jó színvonalú, mint Budapesten, ráadásul kevésbé zsebbe nyúlós. A lehetőségek száma azonban gyakran korlátozott.
Hiába születnek bele az internet világába a mai gyerekek, a kritikus gondolkodásra és forráskezelésre bizony őket is meg kell tanítania valakinek. "A diákok fejében ugyanis még nincs meg az a váz, amire ilyen közegben segítség nélkül tudnának támaszkodni. Ennek a kialakítása a tanárok múlhatatlan feladata" - mondta el a Pénzcentrumnak adott interjújában Gadóné Kézdy Edit, a Deáktéri Evangélikus Gimnázium igazgatója. A pedagógussal beszélgettünk az elit intézményi lét pozitív és negatív oldaláról; a diákokat nem egyszer betegségbe hajszoló, önmagukkal szembeni elvárásairól; a digitalizáció nehézségeiről; a magyar oktatási rendszer hiányosságairól, a be nem teljesült ígéreteiről, de pozitívumairól is.
Az ötéves technikusi képzést az ösztöndíjak és a tanulás melletti munkáért járó fizetés mellett azzal is vonzóbbá akarja tenni a kormány, hogy az ide járó diákok felvételi nélkül juthatnának be a szakirányuknak megfelelő egyetemi szakra.
Gondoltál már arra, hogy a hobbidból is feltölthetnéd a családi kasszát?
Eddig is utánpótlásgondokkal küzdött a rendőrség, de még kevesebb fiatal adja be a jelentkezését rendészeti középiskolákba - írja a Népszava. A végzettek közül pedig sokan lesznek pályaelhagyók.
Sokan gondolkodnak rövid vagy hosszabb távú külföldi munkavállalásban, azonban egy ilyen kaland előtt érdemes alaposan felkészülni. Az alábbiakban egy oktatási szakértő ad néhány tippet azok számára, akik másik országban dolgoznának.
A dolgozó fiatalok 69 százaléka számít kisebb vagy nagyobb fizetésemelésre - derül ki egy friss kutatásból. Az érintettek 43 százaléka saját bevallása szerint könnyen találna magának új munkát, ami rekordmagas érték a felmérés történetében. Az országon belüli különbség azonban óriási: a nyugati megyékben élő fiatalok 64 százaléka gondolja úgy, hogy könnyen találna állást, míg a keleti megyékben mindössze 28 százalékos az optimisták aránya.
A közelgő felsőoktatási határidő nagy dilemma elé állíthatja a jelentkezőket: melyek azok a képzések, amelyek elvégzésével piacképes tudást szereznek. A Pénzcentrum megkeresett pár fejvadász céget és állásportált, hogy meg tudjuk válaszolni a kérdést. Korábbi cikkünkben ismertettük, melyek ma a legkeresettebb képzések, most pedig a szakemberek válasza alapján a kevésbé piacképes tudást adó szakokat mutatjuk be.
13 millárdos program indult a korai iskolaelhagyás felszámolására.Maruzsa Zoltánnal, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős helyettes államtitkárával beszélgetett a HelloVidék.
Alig tanulnak építőipar szakmát a gyerekek, pedig 90 helyen képzik a szakembereket. A szakszervezet szerint lépni kell: képzési központokra, egységes tantervre van szükség.
Súlyos tanulási, figyelem vagy magatartásszabályozási zavar.
A nyugati példákat követve, a pozitív pszichológia eszközeit már több magyarországi oktatási intézményben is alkalmazzák. A Boldogságórák titka egyszerű, ennek jár utána a HelloVidék.
És neked miből tanul a gyereked?
Egyre több gazdag szülő gondolkozik így.
A HVG idén is összeállította a legjobb orvosi képzések rangsorát.
A Pannon Egyetem ott van a világ 150 legjobb vegyészmérnökképző intézménye között.
A szakközépiskolákban - vagyis a volt szakiskolákban - minden tizedik elhasalt legalább egy tárgyból.