Ketyeg az óra 1,5 millió magyarnál: hatalmas késedelmi díjat fizethet, aki nem siet
A gépjárműadó második részletét szeptember 15-éig kell befizetni.
A gépjárműadó második részletét szeptember 15-éig kell befizetni.
Ha egy vállalkozás egy napot is működött egy évben, be kell fizetnie a kamarai tagdíjat, így azoknak a katásoknak is, akik szeptembertől megszüntetik a vállalkozásukat.
Csaknem 1,5 millióan kapnak levelet elektronikus tárhelyükre a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól a gépjárműadó második részletéről.
Mintegy 23 millió szál, összesen kétmilliárd forint értékű cigarettát találtak a pénzügyőrök a debreceni repülőtérnél négy kamionban
A gyanú szerint kétmilliárd forintos kárt okozott a költségvetésnek- közölte a szervezet csütörtökön.
A katások egy százaléka sem jelezte eddig, hogy a régi rendszerben maradna, mindenki az újba térne át.
A meghirdetett termékek között található Magnat, KEF, Audio Pro és NAD márkájú is.
Akik lakóhelyüktől távol tanulnak vagy dolgoznak, általában ingatlanbérléssel oldják meg lakhatásukat.
A csempészek eldobálták a dobozokat és elszaladtak, de a pénzügyőröknek sikerült két embert elkapniuk és előállítaniuk.
A legtöbb kisértékű csomag Kínából érkezik és legtöbbször műanyag mütyüröket, bizsukat és partikellékeket tartalmaz.
A nyugat-dunántúli számlagyárral kapcsolatos nyomozás során a NAV lefoglalt péküzemet és hajókat is.
Több mint hatszáz kilogramm, a kánikulában hűtés nélkül szállított párizsit találtak a pénzügyőrök.
Minden termék hamis volt, amit szállítottak - több millió forint az összérték, feljelentés lett a vége.
A pénzügyőrök magyar rendszámmal hatósági áron tankoló osztrák autóst fogtak a határnál.
A NAV frissítette a 10-, illetve 100 millió forintnál nagyobb adótartozással rendelkező magánszemélyek és egyéni vállalkozók listáját.
Az év elején megújult a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) portálja, amelyen már elérhető a hivatal új ügyintéző felülete, az Ügyfélportál (ÜPO).
Ismét megszólalt kata-ügyben a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete.
Megújult a NAV Infóvonala. Mostantól mind az általános kérdések, mind pedig a konkrét ügyek telefonos intézéséhez elegendő a 1819-es számot hívni.
Idénre már 7115 be nem jelentett foglalkoztatottnak rendeződött a jogviszonya a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság hathatós közreműködésével.
Több mint egymillió szál adózatlan cigarettát, rengeteg Elf Bart, Heetset, vágott dohányt, potencianövelő tablettákat és kábítószergyanús anyagot is találtak a pénzügyőrök.