Ennyi ételt dobtak ki a járvány alatt a magyarok: ez még csak a kezdet?
A szokásokon lehet és kell is változtatni.
A szokásokon lehet és kell is változtatni.
A járvány miatt kiemelten fontos ügyelnünk otthonunk, környezetünk tisztaságára. A higiéniai szabályok betartása kulcsfontosságú lehet a megelőzésben, ám érdemes arra is figyelnünk, hogy ne essünk túlzásba.
Életeket menthet a vérplazma.
Most fáradtunk bele a második hullámba.
Megjelent az új enciklika.
11-en elhunytak.
Neked is hiányoznak a koncertek?
Azt kérik, hogy a szakdolgozók és a többi közfinanszírozott egészségügyi dolgozó részére az orvosok béremelésével arányos béremelésre kerüljön sor.
A BCG oltas mi ellen véd, mi van, ha a BCG oltás helye nem látszik, a BCG oltás nem fakad ki? Hol a BCG oltás helye, a BCG oltás mikor fakad ki? Mik a BCG oltás mellékhatásai?
7470-en pedig már meggyógyultak.
Az oltóanyagon dolgozó kutatók abban bíznak, hogy az általuk kifejlesztett vakcinát még az idén jóváhagyják a brit hatóságok.
A jelszó: fenntarthatóság.
A tájékoztatás szerint a második hullámban legnagyobb számban továbbra is fiatalok fertőződnek meg.
Pedig nyár elején 42 napig koronavírustól mentes övezetnek nevezhette magát.
Az év végéig több mint 12 500 halálos áldozata lehet a járványnak.
29 717 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Nem árt vigyázni.
Életveszélyesnek minősítettek 128 somogyi kéményt. A katasztrófavédelem kéményseprői folyamatosan dolgoznak, a járványhelyzet miatt maszkot, kesztyűt, lábzsákot viselnek.
Őket fogják gyógyítani vele.