Újra meghosszabbodik a magyar határzár: eddig legalább tartani fog a korlátozás
Újra kitolták a határdiőt.
Újra kitolták a határdiőt.
3753 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 267-en vannak lélegeztetőgépen.
Ez felelős a megbetegedések többségéért több országban is.
A tömegben érkező vakcinák áprilisra várhatóak, ekkor lesz széles körben elérhető az oltás. Az első adag azonban már korábban megérkezhet, így a krónikus betegeket és az időseket akár már január környékén be tudják oltani.
Többféle oltás is lehet Magyarországon.
Az koronavírus-járvány második hulláma ismét felborította az utazási szokásokat. Ez főként azoknak a magyaroknak jelent nehézséget, akik külföldön dolgoznak, és emiatt kénytelenek ingázni. A HelloVidék ezért mutatja a legfontosabb tudnivalókat.
A kormány szerdai ülésén az emberek védelme érdekében új védelmi intézkedésekről döntött, kiterjeszti hétfőtől a maszkviselés kötelezettségét a vendéglátásra és a szórakozóhelyekre - jelentették be az operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján.
933 egészségügyi dolgozót vezényeltek át járványkórházakba.
Idén ne kövesd el.
Egy hete 2000 felett van az új napi fertőzöttek száma!
"Cselekednünk kell, méghozzá azonnal, hogy elkerüljük az országos egészségügyi vészhelyzetet."
A legfiatalabbak másképp reagálnak a vírusra.
Ezeket pedig mind be kellene tartnai.
Sok helyen alig a forgalom tizede maradt meg.
Ez hogy lehet?
A rossz levegő ellen nem létezik védőoltás.
Egyik korosztály sincs biztonságban.
Elsősorban nem a tartalékolás miatt spájzolt be a többség.
A hat intézmény jellemzően olyan területen található, ahol viszonylag magas fertőzésszámok fordulnak elő.
2891 koronavírusos beteget ápolnak kórházban.