Huszonegyezer köztisztviselő és közalkalmazott kap fizetésemelést
Októbertől átlagosan húsz százalékkal emelhetik meg az önkormányzati dolgozók bérét.
Októbertől átlagosan húsz százalékkal emelhetik meg az önkormányzati dolgozók bérét.
Elkészültek a 7,6 milliárd forintos tervek.
Külföldön dolgozó magyar orvosokat kérdeztünk a munkáról, fizetésről, jövőképről.
Mutatjuk a konkrét összeget.
Axente Vanessa sem panaszkodhat.
13 ezer új munkahely létesítését tervezik.
A BME most kénytelen a jövőbeli konkurensével tárgyalni.
Domokos László elsősorban a béreket terhelő adók mérséklését szorgalmazza.
Mutatjuk a legfontosabb tudnivalókat és dátumokat.
Könnyebben szórják a fiatalok a pénzt, ha nem ők dolgoznak érte.
150 embert szinte azonnal fel tudna venni.
Az elmúlt hetekben már megindultak az egyeztetések.
Nehéz évek jönnek, erősen megterhelik majd a pénztárcádat.
Vannak még lehetőségek, de sietni kell.
12 milliárd forintot különítettek el erre a célra.
De, kell. Augusztus 4-e nem lesz munkaszüneti nap.
Sokat kell dolgozni, de nagyon megéri.
A béreknél lehet a probléma.
Ráadásul oda-vissza közlekednek.
Idén is lesz fejetlenség?