Eldőlt az amerikai elnök sorsa? Így van most Joe Biden, hamarosan döntenie kell
Joe Biden kampánystábja újra hangsúlyozza, hogy az elnök nem lép vissza a jelöltségtől
Joe Biden kampánystábja újra hangsúlyozza, hogy az elnök nem lép vissza a jelöltségtől
Állítólag már a Demokrata Párt befolyásos szereplői is erről győzködik, sőt, már Barack Obama exelnök szerint is el kellene gondolkodnia a jelöltségen.
A hatóságok most vizsgálják, hogyan tudott ilyen közel kerülni a merénylő a rendezvényhez: 100-150 méterre lehetett, egy jó lövész innen már el tud találni egy embert.
Joe Biden amerikai elnököt egyre több demokrata párti politikus szólítja fel, hogy lépjen vissza az elnökválasztástól.
A nagy hatótávolságú légvédelmi rendszerek mellett az Egyesült Államok és más országok rövid és közepes hatótávolságú rendszereket is biztosítanak Ukrajnának.
Joe Biden amerikai elnök szerint az elődjével szemben hozott esküdtszéki ítélet azt erősíti meg, hogy senki nem áll a törvények felett.
Az amerikai részvénypiac jelentős előrejelző erejével kapcsolatos elemzés rámutat, hogy ki nyerheti meg az idei évi elnökválasztást.
A Biden-adminisztráció tervei szerint a következő két évben 500 millió adag Pfizer vakcinát adományoznak majdnem száz országnak.
III. Károly brit király büszkeségét fejezte ki Katalin hercegné iránt, amiért bátorsággal beszélt rákbetegségéről és kezeléséről.
Minden valószínűség szerint Donald Trump lesz a Republikánus Párt elnökjelöltje.
Egyeztetett Joe Biden amerikai elnök és Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnök. A független Palesztináról nagyon nem ugyanazt gondolják.
A brit miniszterelnök korlátozott, szükséges és arányos önvédelmi akciónak nevezte a támadást. Joe Biden figyelmeztetett, hogy nem habozik további lépéseket tenni, ha szükséges.
Sürgős cselekvésre szólította fel az amerikai Kongresszust Joe Biden elnök Kijev katonai támogatásának folytatása érdekében.
Putyin elbukott. Nem sikerült uralma alá hajtania Ukrajnát - mondta Joe Biden.
Joe Biden amerikai elnök a harcok felfüggesztésére kérte Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt.
A palesztin-izraeli konfliktus kiéleződéséről tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnök Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel. De Biden is Izraelbe utazik.
Az amerikai elnök teljes kegyelmet adott a marihuána birtoklása és fogyasztása miatt elítélt állampolgároknak és tartózkodási engedéllyel rendelkezőknek.
Elérkezett a megpróbáltatás órája, a mai nemzedék a sorsdöntő pillanatban él, a demokrácia és az autokrácia harca közepén áll.
Washington és az EU új partnerséget köt Európa orosz energiafüggőségének csökkentésére.
A Nyugatnak csak két lehetősége van Oroszországgal szemben: a szankciók vagy a harmadik világháború - mondta Joe Biden amerikai elnök.