Jó hír az utazóknak: enyhülnek a beutazási feltételek Spanyolországba
Egész más feltételek lesznek mostantól. Érdemest tudni erről, mielőtt teszteltetnék magunkat a koronavírusra.
Egész más feltételek lesznek mostantól. Érdemest tudni erről, mielőtt teszteltetnék magunkat a koronavírusra.
A tavalyi évben már nem zavarta semmi a hajszalonok működését, ez meg is látszódik az eredményeken, ugyanis Budapest legmenőbb fodrászai több milliós bevételre tettek szert.
Felfüggesztették a németországi beutazásra érvényes koronavírus-szabályokat: az utazóknak és más beutazóknak sem kell igazolniuk, hogy oltottak vagy gyógyultak, és teszt sem kell.
Olaszországban eltörlik a beutazók védettségi igazolásának kötelezettségét.
Évekig is eltarthat az autóipar talpraállása, a helyzet a járvány, a chiphiány és az ukrajnai háború miatt kaotikus.
Az Egyesült Királyság, Svájc, Spanyolország és Hollandia vezetik a leglátogatottabb országok listáját.
Ez volt az első alkalom, hogy a világszerte terjedő vírus jelenlétét Latin-Amerikában is megerősítették.
Jellemző betegség a dévérkeszegeknél a fekélyesedés, amelyet rákparaziták okoznak, és május végén szokott megjelenni a halakon. A kutatók a balatoni dévérek vizsgálatakor jutottak erre a megállapításra.
A legtöbb hazai ágazat már maga mögött hagyta a koronavírus járvány hatásait, de a játék-kiskereskedelem még más pályán mozog, mint a járvány előtti években.
Az orvosok és páciensek körében egyaránt van nyitottság a digitális megoldásokra Magyarországon.
A legtöbb virológus egyre feszültebb figyelemmel kísérik az eseményeket, az esetszámok növekedése sosem jó.
Nagyot ment a hazai McDonald’s éttermeket üzemeltető cég a járvány második évében: jócskán nőtt a Progress Étteremhálózat Kft. bevétele és adózott eredménye is.
Az elmúlt pár hét leforgása alatt a világ számos pontján számoltak be a majomhimlő felbukkanásáról. Több esetet regisztráltak a környező országokban is.
A friss üzleti beszámoló szerint az Elnöki ügy Kft. kicsivel több mint 23 millió forint bevételt termelt tavaly - a dokumentumok alapján a zenész osztalékot nem vett ki.
Az elmúlt heti összesített adatok alapján 3080 új fertőzöttet igazoltak, elhunyt 61 beteg. 483 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 18-an vannak lélegeztetőgépen.
Ausztriában legutóbb április közepén változtattak nagyobb mértékben a járványellenes óvintézkedéseken, a mostani rendelettel kapcsolatban is hangsúlyozzák annak ideiglenességét.
Képtelenek bekalkulálni az árakba a drágulás mértékét a vendéglátóhelyek, amelyek túlélték a pandémiát, és most a háború következményeitől szenvednek.
A bolti dolgozók számára is ugyanúgy elkezdődött a nyár, a szabadságolások időszaka pedig csak súlyosbítja a munkaerőhiányt.
Majomhimlő gyanújával szállítottak kórházba egy férfit Bécsben. Enyhe lázat mutattak ki nála, az arcán pedig kiütések keletkeztek.
Eddig 11 országban észleltek majomhimlős megbetegedéseket. Mit kell tudni az új betegségről, mik a majomhimlő tünetei? Kiderült, létezik-e majomhimlő elleni védőoltás.