Több tízezer magyar diplomáját nem lehet kiadni: fontos dolog hiányzik hozzá
Közben 11 ezer embernek már sikerült megszereznie az oklevelet.
Közben 11 ezer embernek már sikerült megszereznie az oklevelet.
Egyes becslések szerint minden 3-4. magyart bántalmaztak már a munkahelyén: vagy a főnöke, vagy a munkatársai, de az sem kizárt, hogy egy beosztottja terrorizál valakit. A mobbing pszichológiai, gyakran klinikai pszichológia szintű, vagy pszichiátriai zavarokat is okozhat. Szakértőnk segítségével járjuk körül a jelenséget, tárjuk fel az okokat és keressük a megoldást.
Ismét 4,5 millió felett a foglalkoztatottak száma, viszont a munkanélküliség átlagos időtartama 13,9 hónap volt, a munkanélküliek 36,7 százaléka legalább egy éve keresett állást, vagyis tartósan munkanélkülinek számított.
Akár 50 százalékkal is megnő a dolgozni vágyó diákok száma nyáron, de legalább 20 százalékos növekedést minden iskolaszövetkezet tapasztal.
integy 300 ezer diák vállal munkát egy év alatt az országban - mondta Majzik Nándor, a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (Diákész) főtitkára. A diákok átlag bruttó órabére 1100 és 1300 forint között mozog, de speciális esetben simán lehet 2000 forintot is keresni óránként.
Ez volt ám a muzsikusok éve.
Alig van Magyarországon valaki, aki részmunkaidőben dolgozna. Bezzeg Hollandiában például a munkavállalók majdnem fele ilyen munkarendben dolgozik. De Ausztriában és Németországban is a munkavállalók majdnem negyede így végzi a munkáját. Nemek között is óriásiak a különbségek Európa szerte, főleg a nők dolgoznak ugyanis így.
Kitálaltak a dolgozók.
Lenyomták őket a nagy áruházláncok.
Új szintre lépett az élményközpontú tanulás Nyíregyházán.
Az elmúlt három évben több mint hússzorosára bővült itthon a jellemzően 4-5 hónapos, intenzív és gyakorlatorientált képzés keretében szoftverfejlesztő szakmát adó tanfolyamok diákjainak száma. Ezek az úgynevezett bootcampek tavaly több mint 500 hallgatónak adtak képesítést, idén pedig már nagyjából 750, főként 21 és 45 év közötti életkorú diák kezdhet új karriert programozóként néhány hónap tanulás után. A bootcampek egy része ráadásul hallgatói elhelyezkedését is garantálja, méghozzá az egyetemet végzett, frissdiplomás szoftverfejlesztők bérével megegyező, minimum bruttó 350 ezer forintos kezdő fizetésért. Ez pedig a tapasztalatok szerint 3-4 év után átlépheti az 1 millió forintot is.
Buruczki Szilárd egy igazi legenda a magyar terepbiciklisek között. Tizennyolcszoros magyar bajnok, 2004-ben olimpiai kvótát szerzett a magyar csapatnak, 2008-ban pedig pótkerettag volt Pekingben. A Pénzcentrum Szilárd otthonában készített interjút az ország egykor elsőszámú terepbringásával. Az eredményekről nem kellett sokat kérdezni, a sportoló otthonában 3 fal volt tele a megszerzett serlegekkel. Interjúnkban elsősorban arról kérdeztük, hogy mennyire tud megélni egy élsportoló Magyarországon, ha olyan sportágat választ, ami nincs reflektorfényben. Mivel Buruczki már 40 éves, már túl van a pályafutása csúcsán: arra voltunk kíváncsiak, hogy miképp tud megélni egy egykori magyar élsportoló, amikor már kiöregedett a rendszeres versenyzésből.
A hazai munkavállalóknak egyáltalán nem mindegy, hogy a vállalatuk mennyire mutat érzékenységet, és támogatja-e az önkéntességet vagy a jótékonykodást. Kifejezetten igény van rá ugyanis, hogy a cégek elköteleződést mutassanak ebben az irányban - ez látszik legalábbis egy friss kutatásból.
Elhunyt szerdán Horváth Ádám rendező, a Magyar Televízió volt elnöke hosszan tartó betegség után. A Kossuth-, Erkel Ferenc- és Balázs Béla-díjas rendezőt 89 éves korában érte a halál.
A vállalat szerint ugyan nincs égető munkaerőhiány, mégis nagy szabású munkaerőtoborzásba kezdenek június utolsó hetében - számolt be a Világgazdaság.
Egyre többen hiányoznak a vendéglátásból a Balatonnál, a nyugati bérekkel nem tudnak versenyezni a magyar vállalkozók. Egyikük azt mondta, 400 ezres fizetésért sem talál embert.
Június végétől új támogatás segíti a szakképzett munkaerő megtartását az agráriumban. A támogatás alapja az igénylő támogatott tevékenysége keretében foglalkoztatottak száma, amely után alkalmazottanként legfeljebb 200 000 forint támogatás igényelhető.
Az Európai Bizottság a napokban publikálta az EU-tagállamok innovációs eredményeit. Ezen Magyarország csúnyán leszerepelt, az összesített listán hátulról a 6. legrosszabb helyen végeztünk. Ami ezt jelenti, hogy saját kategóriánkban, ahol a mérsékelt innovátorok kerültek, is nagyon levagyunk maradva, nemhogy még az erős innovátor országokhoz vagy az innovációs vezetőkhöz képest.
Ma már nemcsak jól képzett szakemberekből, hanem betanított munkásokból is óriási a hiány - mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy autómosóként is meg lehet keresni a minimálbér többszörösét.
A Pénzügyminisztérium az idén 3,6 milliárd forinttal támogatja a diákmunka programot.A programban a diákok foglalkoztatását támogatják az önkormányzatoknál, illetve a versenyszférában, jelentkezni a kormányhivatalok foglalkoztatási osztályain lehet.