38 °C Budapest

Címke: hrcentrum (4904 cikk)

MTI | 2020. július 24. 09:30

Kijöttek a számok: 23 ezer diákot nem vettek fel sehova

A nagy egyetemek nagyjából úgy szerepeltek az általános felvételi eljárásban, mint az elmúlt években, ennek megfelelően a felvett elsőéves hallgatók számát nézve az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) az első, amelyet a Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem követ, jelentősen előrelépve a Budapesti Gazdasági Egyetem idén a negyedik a rangsorban, mondta el az Innovációs és Technológiai Minisztérium felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára a ponthatárok kihirdetése után tartott sajtótájékoztatón.

HelloVidék | 2020. július 24. 09:01

Ő az igazi magyar sajtkirály: tömegek rajonganak a termékeiért

A szülő mindig a legjobbat szeretné adni gyermekének, így sokszor egy bizonyos jól fizető pálya felé terelgeti lurkóját. A Bács-Kiskun megye délnyugati csücskében élő Pencz Pál azonban nem hallgatott édesanyja segítő hangjára, és felépítette saját, önellátó gazdaságát. Nem is dönthetett volna jobban: a Dunafalván megalapított Kobolya Gazdaságban nem győznek elég tejből készült finomságot készíteni a piacra, olyan hamar elkapkodják a termékeiket. Az álmok valóra válásáig megtett útról a tejgazdaságot irányító mezőgazdasági mérnök beszélt a HelloVidéknek.

Pénzcentrum | 2020. július 23. 11:40

Ők a munkaerőpiac nagy vesztesei: esélyük sincs elhelyezkedni

Téged is ért már hátrányos megkülönböztetés? Nem vagy egyedül: minden 10. magyar szenvedett már el diszkriminációt neme, származása, életkora, családi körülménye, egészségi állapota vagy végzettsége okán - legtöbben álláskereséskor, de a napi munkavégzés, a leépítés, vagy akár hivatalos ügyintézés esetén is előfordul, hogy valaki indokolatlan hátrányt szenved el.

Pénzcentrum | 2020. július 22. 18:02

Hihetetlen, de igaz: ezek a fiatalok fogják megmenteni a csődtől a magyar cégeket

Diákok alkalmazása segíthet a cégeknek kilábalni a válságból a leggyorsabban. Ahogy újra kezdenek talpra állni azok a cégek, amelyeknek márciusban súlyos leépítést kellett végrehajtaniuk a kieső bevételek miatt, egyre többen találják magukat abban az ördögi körben, hogy nincs elég munkaerő az újrainduláshoz, hiszen elküldték őket, viszont nem tudják rögtön visszavenni a teljes állású alkalmazottakat, hiszen az újranyitás fokozatosan történik, ráadásul anyagilag is megterhelő.

Pénzcentrum | 2020. július 21. 11:03

Megszólalt a Tesco vezére: ez áll a csoportos leépítések hátterében

Ismét átszervez a Tesco: a több száz dolgozót érintő átcsoportosításról levélben értesítették az érintetteket. Matt Simister, a cég közép-európai vezérigazgatója már beszélt a Pénzcentrumnak a vállalat terveiről és céljairól, melyből kiderül, mire számíthatnak ezek a munkavállalók.

Pénzcentrum | 2020. július 20. 16:55

Ennyit kereshet óránként egy diák idén nyáron a Mekiben, KFC-ben, DM-ben

Nincs mese, a koronavírus-járvány diákmunka szektorra is hatással volt, piaci körképünk szerint azonban mostanra már némileg normalizálódott a helyzet. A Pénzcentrum néhány nagyobb iskolaszövetkezet adatbázisában csekkolta, mi a helyzet a gyorséttermi pozícióknál.

MTI | 2020. július 20. 15:01

Megfordult a trend? Már ötödik hete csökken az álláskeresők száma

Ötödik hete csökken a regisztrált álláskeresők száma a munkahelyteremtő bértámogatási program eredményeképpen, amely csaknem 38 900 új munkahely létrejöttéhez járul hozzá - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, a Gazdaságvédelmi akcióterv végrehajtásának előrehaladását ismertetve.

MTI | 2020. július 20. 13:01

Neked is ilyen a munkaszerződésed? Figyelj, fontos változás jön a szabályozásban!

A kormány célja, hogy minél korszerűbb szabályozással segítse elő a nem hagyományos foglalkoztatási formák terjedését, ami a munkáltatók és munkavállalók érdeke is - mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca hétfői közleménye szerint.

Pénzcentrum | 2020. július 19. 12:01

Ezért szerették leginkább a magyarok a home office-t: van, ami nem fog hiányozni

Szerettünk tovább aludni és örültünk, hogy többet lehetünk a családunkkal a karantén idején, derült ki egy friss felmérésből. Többek között arra voltak kíváncsiak, hogy az elmúlt hónapok milyen hatással voltak a magyarok otthonukhoz és munkahelyükhöz való viszonyára, mi hiányzik és mit nem sírnak vissza a karanténidőszakból munkavégzésük szempontjából.