Itt áll feketén-fehéren: eddig érvényesek a járvány alatt lejárt okmányok
Az is kiderült, az építési engedélyeket meddig hosszabítják meg.
Az is kiderült, az építési engedélyeket meddig hosszabítják meg.
Átlagosan minden második mászóka, csúszda esetében állapítottak meg jogsértést.
Eljárást fog fojtatni az illetékes hatóság az úgynevezett Feng Shui fekete obszidián karkötők ügyében.
Országszerte közel ötven kereskedő mintegy 700 kereskedelmi pontján nyílik lehetőség az elavult 3G-s mobilkészülékek lecserélésére modern, legalább 4G-képes telefonra.
A hatóság a 6 legsúlyosabb szabálysértőt pedig eltiltotta a kereskedelmi tevékenység gyakorlásától. 2021-ben a kiszabott bírság meghaladta az 5 millió forintot.
A hagyományos üzletek mellett az élelmiszert értékesítő webshopokban is vizsgálja február elsejétől a rögzített árak betartását a fogyasztóvédelem
Arculati kézikönyv is készült, amiben pontosan megírják, hogyan kell kinéznie a táblának, amit minden boltban ki kell helyezni.
A versenyhatóság szakemberei a magas árak mellett számos más problémát is feltártak. Szerintük az árverseny nem intenzív Magyarországon.
A kormányhivatalok munkatársai országszerte 109 helyszínen fordultak meg.
Egy év sem telik el súlyos, hátborzongató, undorító élelmiszer-botrányoktól Magyarországon.
A leggyengébben a pékségek, látványpékségek teljesítettek, a hibázók aránya körükben a kétharmadot közelíti.
A Magyar Telekomnak a fogyasztók megtévesztésével 310 milliós bírságot sikerült begyűjtenie a Gazdasági Versenyhivataltól.
A fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzése során kiderült, hogy a kereskedelmi forgalomban kapható karácsonyi égősorok több mint háromnegyede nem felelt meg a biztonsági követelményeknek.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 147 milliós bírságot szabott ki a Dettol termékcsalád forgalmazójára.
A huszonegy lábbeli és ruha közül a laboreredmények alapján mindössze egy szandál és egy kardigán maradhatott forgalomban.
A Nébih által folytatott hazai eljárás feltárta, a magyar IKEA megfelelő gondossággal járt el, így nemzetközi szinten folytatódik a vizsgálat.
Megjelent a Magyar Közlönyben szombat délután a dél-afrikai régióból érkezők beutazási korlátozásáról szóló rendelet.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium IT Laboratóriuma és a fogyasztóvédelmi hatóság folyamatosan végzi a hatósági ellenőrzéseit az elektronikus kereskedelemben is.
A húszféle villogó figura, labda közül kilenc megbukott a legutóbbi vizsgálaton.
Norbiék egyik mézhettesítőjében nem engedélyezett adalékanyagokat találtak és szinhidtrából is feltüntetettnél nagyobb mennyiségű volt. A termék tehát leginkább arra nem volt jó, amire árulták.