Ismét pályázhatnak a diákok, tanárok, iskolák: 2 millió forintot is nyerhetnek egy jó ötlettel
Harmadik alkalommal írta ki a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj pályázatot a Pénzügyminisztérium.
Harmadik alkalommal írta ki a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj pályázatot a Pénzügyminisztérium.
Az ELTE Apáczai János Gimnázium tanulója az előválogatáson bejutott a Massachusetts Institute of Technology 2022-ben induló évfolyamára.
A gyakornoki munka sokkal válságállóbb, mint a hagyományos diákmunka.
Egyre több intézményben betegednek meg tanárok, diákok.
Korábban beszámoltunk a Vaján élő tizenhat éves T. Gábor öngyilkosságáról. Az édesanyja akkor azt nyilatkozta, hogy fiának az iskolában problémái voltak az osztálytársaival, folyamatosan piszkálták, cikizték őt.
Több százezer forintba is kerülhet az évkezdés az egyetemistáknak. A legdrágább képzésért 1 millió forintot kell fizetni félévente.
Magyarországon átlagosan mindössze 10 diák jut egy általános iskolai pedagógusra. Ez majdnem az egyik legkevesebb szám az EU-ban.
Interneten terjedő videó miatt indult munkahelyi eljárás két magyar McDonald’s dolgozó ellen. A tréfának induló videó felkerült a világhálóra, így robbant ki a botrány.
A bankszámlanyitás előtt számos fiatalnak eszébe sem jut átböngészni a bankok diákszámla ajánlatait.
Az egészségügyi szakértők figyelmeztetése szerint Magyarországnak is fel kell készülnie a koronavírus járvány negyedik hullámára.
Egy nap alatt több, mint 2500-an írták alá az ADOM Diákmozgalom 12 pontos oktatási reformköveteléseit.
Amiről sokan megfeledkeznek, hogy a nyári munkát vállaló diákok ugyanúgy adóznak, mint a felnőttek.
Már 2-3 hete tart a szezon, rengetegen jelentkeztek. 2021-ben a legtöbb diákmunka kínálat a bruttó 1200-1300 forintos órabérsávban mozog a piacon.
Munkaügyi tájékoztatók szolgálják a nyáron dolgozó diákok biztonságát.
Az akadályok sikeres leküzdésében nagy szerepük van az atipikus foglakoztatás egyik legnépszerűbb szereplőinek.
Újra fellendül a diákmunka: rengeteg fiatal keres nyárra hosszabb-rövidebb időre állást. A szövetkezetek szerint a fizetések jellemzően nem változtak.
Mától újra jelenléti oktatás van az alsó tagozatokon, persze csak akkor, ha összejön ehhez elég diák.
Az otthon maradó alsósoknak már nem szerveznek távoktatást, de az órai tananyagot, házi feladatot megkapják.
Számos családot, pedagógust elutasítottak a szolgáltatók saját belső szabályaikra hivatkozva.
Az, hogy kudarcként, vagy lehetőségként tekint valaki az évhalasztásra, csak hozzáállás kérdése. Magyarországon kevésbé elterjedt, de a világ nyugati felén egyre gyakoribb, hogy az érettségizett diákok kihagynak egy évet az egyetem megkezdése előtt. Többségüknek éppen ez a halasztás segít abban, hogy határozott döntést tudjanak hozni abban, milyen szakon tanulnak tovább, mik a céljaik az életben.