Ne dőlj be az átverésnek: csalók élnek vissza a NAV honlapjával
A csábító, de gyanús ígéreteknek senki ne dőljön be, senki ne kattintson az ilyen álcázott honlapokra, mert komoly következményei lehetnek, ha adatai illetéktelenek kezébe kerülnek.
A csábító, de gyanús ígéreteknek senki ne dőljön be, senki ne kattintson az ilyen álcázott honlapokra, mert komoly következményei lehetnek, ha adatai illetéktelenek kezébe kerülnek.
Csaknem százmillió forintos költségvetési kárt okozó bűnszövetséget számoltak fel - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Jogerősen négy év börtönre ítélt a bíróság egy férfit, aki magas beosztású titkosügynöknek adta ki magát.
Annak ellenére, hogy a világjárvány visszavetette a lopások, csalások számát egy időre, még mindig rengeteg bűntényt követnek el 60 év felettiek ellen.
A SnatchCrypto nevű kampány célpontjai olyan vállalatok, amelyek a tevékenységük jellegéből adódóan kriptovalutákkal és okos szerződésekkel.
Csalók próbálnak SMS-ben pénzt kérni a Magyar Vöröskereszt nevére hivatkozva.
A polcokon található termékek közül a nem megfelelő vagy hamisított termékek kiszűrése a vásárlók számára nem egyszerű feladat.
Az asszonyt a sértettek felé összesen kb. 1,5 milliárd forint erejéig kártérítés megfizetésére is kötelezték.
Jelenleg a leggyakoribbak az internetes vásárlásokhoz, illetve a postai és telefonos megrendelésekhez kapcsolódó csalások.
Egyre több csalásra derül fény, most a híres üzletlánc nevével éltek vissza a csalók, akik a SPAR nevében keresik az óvatlan vásárlókat.
Kedd hajnalban született ítélet a perében, négy vádpontban is bűnösnek találták.
Sikkasztás miatt emelt vádat az Esztergomi Járási Ügyészség azzal a somogyi férfival szemben, aki elsikkasztotta egy esztergomi férfi síremlékre szánt pénzét.
A Magyar Posta ezért kéri, ha bárki ilyen gyanús emailt vagy sms-t kap, semmiképp ne kattintson a benne szereplő hivatkozásokra, és ne adjon meg adatokat.
Titkosügynöknek adva ki magát csalt ki komoly pénzeket egy férfi. Több vállalkozó is tejelt neki.
A GVH gyanúja szerint a cégek megtévesztően ígérték egy termék különleges árelőnyét. Emellett a reklámok valószínűleg valótlanul keltették azt a látszatot, hogy a kedvezményes ajánlat csak korlátozott ideig él,
Sokmilliós kárt okozott az a két villanyszerelő, akik éveken keresztül vállalkozások és magánszemélyek villanyóráit tekerték vissza.
A Magyar Telekomnak a fogyasztók megtévesztésével 310 milliós bírságot sikerült begyűjtenie a Gazdasági Versenyhivataltól.
A vírushelyzet alakulása miatt egyre nagyobb arányban döntünk az online vásárlás mellett, érdemes azonban szem előtt tartani, hogy a webes vásárlás is tartogat veszélyeket.
A rendőrség adatai szerint már 11 bank nevében hívogatják csalók a magyarokat, karácsony előtt pedig rosszabbodhat a helyzet.
Úgy látszik ez az időszak a csalásoké, most a Tesco nevében tettek közzé álbejelentést, aminek sokan bedőltek a Facebookon.