Ők a koronavírus-járvány nagy nyertesei: fellendülőben az iparág
A járvány hatására a válaszadók 34 százaléka előre hozta tervezett lakásfelújítását.
A járvány hatására a válaszadók 34 százaléka előre hozta tervezett lakásfelújítását.
1000 fős, reprezentatív lakossági kutatás keretében vizsgálták a hazai foglalkoztatás helyzetét a koronavírus járvány miatti hatósági szigorításokat követően. Július elejére, a felmérés idejére mindenütt feloldották a szigorú korlátozásokat. (A megkérdezett 1000 főből 591 volt foglalkoztatott.
Hamar felfutott az érdeklődés.
Nem árt óvatosnak lenni.
Az aktív fertőzöttek száma rohamosan emelkedik.
Drámaian megnőtt a kibertámadások száma.
A fiatalabbak betegséglefolyása jellemzően kedvezőbb, és bár az ő szervezetüket is megviseli a vírus, ritkábban van szükségük kórházi ellátásra.
Átlagosan 125 ezer forintot költöttek.
A szennyvízvizsgálatok által előre jelzett közösségi terjedés felgyorsulása megelőzhető a továbbra is érvényben lévő járványügyi megelőző szabályok betartásával.
A márciusban a járványügyi intézkedések között az egyik első az volt, hogy azonnali hatállyal kiürítették a kollégiumokat.
6-an vannak lélegeztetőgépen.
Van, ami ugyanúgy pörög.
Készülj fel mindenre.
A klasszikus diákmunka és a diploma előtti - gyakran kötelező - szakmai gyakorlat hosszú időn keresztül két külön fogalomnak számított. Míg a tipikus diákmunkára diákszövetkezeteken keresztül jelentkeztek a fiatalok, addig szakmai gyakorlati helyet jellemzően maguknak kerestek a képzés végéhez közeledve, a cégek pedig egyedi munkaszerződéssel foglalkoztatták őket. Ez a modell az elmúlt időben megváltozott: egyre több vállalat és diák ismeri fel, hogy gyakornoki munka is vállalható diákszövetkezeten keresztül, sőt ez mindkét félnek megéri.
7-en vannak lélegeztetőgépen.
Értékeljük őket!
Közel a természethez.
Több mint 100 vakcina van kísérleti szakaszban a világon, közülük öt-hatot már embereken tesztelnek.
Mindenhol ez van?
Nagy veszteségeket kénytelenek elkönyvelni.