A szakszervezet szerint minden egészségügyi dolgozónak jár a dupla bér, nem csak az orvosoknak
Azt kérik, hogy a szakdolgozók és a többi közfinanszírozott egészségügyi dolgozó részére az orvosok béremelésével arányos béremelésre kerüljön sor.
Azt kérik, hogy a szakdolgozók és a többi közfinanszírozott egészségügyi dolgozó részére az orvosok béremelésével arányos béremelésre kerüljön sor.
7470-en pedig már meggyógyultak.
A friss kormánydöntés nyomán egy rezidens orvos a jövőben havi 700-800 ezer forint alapbérre számíthat.
Világszerte 570 ezer nőnél regisztrálnak méhnyakrákos megbetegedést, és több mint 300 ezren halnak meg miatta.
Az oltóanyagon dolgozó kutatók abban bíznak, hogy az általuk kifejlesztett vakcinát még az idén jóváhagyják a brit hatóságok.
A tájékoztatás szerint a második hullámban legnagyobb számban továbbra is fiatalok fertőződnek meg.
Pedig nyár elején 42 napig koronavírustól mentes övezetnek nevezhette magát.
Az év végéig több mint 12 500 halálos áldozata lehet a járványnak.
29 717 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Nem árt vigyázni.
Itt vannak a részletek.
Ide kell utalni.
Őket fogják gyógyítani vele.
Temérdek pénzt lopkodtak össze.
Térdig a második hullámban.
A NAV adatai szerint csaknem 28 ezer civil kedvezményezett, valamint 114 egyház részesül az szja 1 százalékos felajánlásából 2020-ban.
Pozitív.
A koronavírus-fertőzés szövődményeként súlyos, több szerv károsodását okozó gyulladás alakulhat ki.
52-en vannak lélegeztetőgépen.