Nem semmi: ezek a magyar dolgozók 320 ezer forint bérkompenzációt is kaphatnak
Egyedi jövedelemkompenzációban részesülnek a kutató-fejlesztő tevékenységet végző munkavállalók a koronavírus-járvány miatt. A támogatás hónapokban állapítható meg.
Egyedi jövedelemkompenzációban részesülnek a kutató-fejlesztő tevékenységet végző munkavállalók a koronavírus-járvány miatt. A támogatás hónapokban állapítható meg.
Nagypénteken állt elő a kormány a német kurzarbeit mintájára bevezetett magyar bértámogatási program részleteivel. A Magyar Közlönyben ugyanis megjelent a koronavírus-járvány miatti gazdaságvédelmi akcióterv sokak által napok, hetek óta várt rendelete.
Tavaly március végéhez képest több mint 45 ezer napi utast vesztett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a koronavírus gazdasági hatásai miatt. Így nehéz helyzetbe került a Budapest Airport is, ahol most a vezetőség segíti meg a bajba jutott dolgozókat.
2020. januárban a bruttó átlagkereset 375 200 forint, a nettó átlagkereset 249 500 forint volt, mindkettő 9,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A koronavírus-járvány hatása a vizsgált időszakban még nem jelentkezett a keresetek alakulásában.
Átszámolva hetente 60 millió forintot tehet zsebre.
De árzuhanás nem várható.
Szünetelhet TB jogviszony is.
A Pénzcentrum pénzügyi kisokosa azok számára, akik elveszítették a bevételeik egy részét vagy egészét: így kezeld a megtakarításodat, hiteleidet, kiadásaidat, így intézd a vásárlásaidat a járvány idején. Mutatjuk azt is, hogyan tudsz spórolni.
Ki gondolná, hogy egy könyvesbolti eladó többet keres, mint egy ékszerboltos. Év közben az egyes hónapok közt nagy lehet a mozgás a bérek terén, januárhoz képest decemberre csaknem minden boltban feljebb mentek a havi bruttó keresetek. Kivétel persze mindig akad, most éppen az élelmiszeres piacok, ahol csökkent év végére a havi keresetek átlaga.
A Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) megítélése szerint a gyógyszertárak többségének stabil, hosszú távú működése biztosított, de a patikában dolgozók átlagbérét emelni kell és garantálni a kisforgalmú patikák működtetési feltételeit.
10 százalékkal emelkedik a pedagógusok bére júliustól. Kásler Miklós szerint a kormány feladata, hogy biztosítsa a pedagógusok képzését és továbbképzését, javítva munkakörülményeiket, anyagi helyzetüket, elismerve tevékenységüket.
2020-ban is két alkalommal emeli, összesen 3,8 milliárd forintot fektet a kiskereskedelmi dolgozók bérfejlesztésére a Tesco-Global Áruházak Zrt. a szakszervezetekkel kötött megállapodása értelmében. Az áruházlánc emellett több mint 4 milliárd forintot fordít juttatási csomagokra.
Továbbra is óriási probléma itthon a munkaerőhiány, már az utcaseprőket, járdatakarítókat is vadászni kell. Egy friss hirdetésből például az is kiderül, mennyit fizet Budapest belvárosának önkormányzata annak, aki hajlandó elvégezni ezt a munkát.
Egyre fehérebb a gazdaság, nőnek az adóbevételek is.
2019 fekete év volt az európai acélipar számára: A világgazdaság lassulása, a csökkenő kereslet, a késztermékárak zuhanása és a környezetvédelmi intézkedések terhei a Dunaferrt is érzékenyen érintették. Emiatt számos stratégiai fejlesztést el kellett halasztania a cégnek, és jelentősen vissza kellett fognia a termelést is.
Nyilvánosságra hozta a kezdőfizetéseket a Déryné Bisztró tulajdonosa az egyik álláshirdetésben. Az étterembe nyolc pozícióra keresnek embereket, így az is kiderült, hogy mennyit fizetnek többek között a kezdő szakácsoknak, cukrászoknak.
A 2019-es esztendő ismét az építőipar és ingatlanpiac éve volt. Rekord számú új beruházást fejeztek be és adtak át. Az építőipar és ingatlanpiaci területen dolgozó szakemberek kezdőbére bruttó félmillió forint körül mozog, míg egy tapasztalt, vezető beosztású szakember akár bruttó másfél - kétmillió forintot is elkérhet.
Egyre több a lánctartozás is.
Emelkedik a szakképzésben dolgozó pedagógusok bére júliustól, és a következő tanévtől ösztöndíjat kapnak a tanulók - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szombaton.
Nagyok a különbségek.