Kritikus állapotban a Balaton: itt a friss döntés, nem lehet tovább várni
Vágjál lyukat a kádba!
Vágjál lyukat a kádba!
Az idén is a nemzeti összetartozás napján indult program keretében szeptember 3-ig összesen 33 vers emeli az utazás élményét. A nyári hónapokban harminc Balaton-környéki vasútállomáson hallhatók.
A Pénzcentrum legújabb, a magyarok utazási szokásairól szóló felméréséből kiderül, hol nyaralnak idén a családok.
Hiába lőttek ki az elmúlt években az árak a Balatonnál, lehet találni 15 millió forint alatt is nyaralót. Ráadásul az árak megtorpantak, és a kínálat folyamatosan bővül.
A Pénzcentrum kiszúrta, hogy egyes balatoni büfé kísérleteznek a különböző ízekkel, amik sokszor egy kisebb vagyonba is kerülhetnek. Ráadásul az ízélmény sem garantált.
Az elmúlt egy hétben két alkalommal is halasítást végzett a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHNp Zrt.). Összesen közel félmillió hal, előnevelt balinok és kősüllők kerültek a tóba.
Bár néhol csupán a tavalyi forgalom negyedét regisztrálták eddig az üdülőövezetekben, már látni biztató jeleket. A tóparti árakban azonban nincs jelentős változás.
Idén 33 koncert, 38 szólista és 14 zenekar fellépése várja az érdeklődőket a Klassz a pARTon! nyáresti vízparti komolyzenei koncertsorozaton július 13. és augusztus 1. között a Balatonnál és Tatán.
Bizony, ma már a Balaton mentén egyetlen darab pálcikás Magnum is kerülhet majdnem 2000 forintba.
Fokozott ellenőrzés lesz a nyáron Somogyban. A megyei rendőr-főkapitányság fokozott ellenőrzést rendelt el a nyár időszakra (június 21-én 0 órától augusztus 21-én 24 óráig).
A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el a vármegye teljes területére.
A keddi felhőszakadások megtették hatásukat a magyar tengernél is: emelkedik a vízszint.
Átrajzolták a korábbi évtizedek költözési térképét a legfrissebb népszámlálási adatok.
Bár a kereslet jelentősen visszaesett a nyaralók iránt, az árak ezt még nem egészen követték le, tudtuk meg az ingatlan szakértőktől. Nézzük hát, hol mindenhol vásárolhatunk 2023-ban, szezon elején, megfizethető áron vízparti víkendházakat!
Emiatt olyan részletességű terv kidolgozását javasolták, amellyel a rendszer egy-két év alatt megépíthető, ha azt vészhelyzet indokolja.
Az éghajlatváltozás lehetséges hatásairól tanácskoztak és a károk mérséklésének módjait vették számba a Balatonnal foglalkozó szakértők kedden Tihanyban.
Legnagyobb tavunk tűrőképességét feszegetjük minden egyes újabb beruházással, ami figyelmen kívül hagyja a természeti adottságokat és a helyi érdekeket.
Évek óta minden szezon elején érkeznek a hírek, hogy újabb és újabb nagy beruházások, építkezések vannak a Balaton környékén. Egyre többen félnek, hogy ezzel viszont nem a fejlődés útjára lép a Balaton, hanem feléljük a jövő generáció Balatonját.
Hogy ne csak a borokról és a borozásról szóljon a nyár a Balatonon, hanem megmutathassák magukat a hasonló minőséget képviselő kisüzemi sörfőzdék is, megrendezik az 1. Balaton Beer Weekendet, Zamárdiban.