Egyre tobb magyar dolgozó mond nemet erre a juttatásra: tényleg olyan rosszul járnak?
Emészteni kezdte a cafetériák értékét az infláció. Alig több mint 10 százalékkal emelték a juttatásokat átlagosan a cégek.
Emészteni kezdte a cafetériák értékét az infláció. Alig több mint 10 százalékkal emelték a juttatásokat átlagosan a cégek.
John Alla kifejtette, jó ideig azért nem lehetett például egy bizonyos konzervet kapni náluk, mert öszevesztek a beszállítóval.
Az utóbbi időben már egyre több szakmai szervezet beszélt arról, hogy itt az ideje kivezetni az élelmiszerárstopot, mert káros a magyar gazdaságra.
Nem sokkal a Vodafone és a Digi után most a Magyar Telekom is bejelentette, hogy az idei évtől megemelkednek a szolgáltatásaik díjai.
Az Általános Szerződési Feltételekben szerepel, hogy joguk van hozzá, sok magyart mégis váratlanul érhet.
Durván a zöld rendszámos Across hivatalos listaárát, így pedig a legdrágább Suzuki már 25 millió forintba kerül Magyarországon.
A kormány 2022. januárig visszamenőleg 1,5 százalékkal korrigálja márciusban a nyugdíjakat és a nyugdíjszerű ellátásokat - közölte a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa.
2022. decemberben a fogyasztói árak átlagosan 24,5%-kal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább.
Januári olcsó, új autó körképünk elég komor képet fest: ma már 4,5 millió forint is kevés ahhoz, hogy egy élhető, új autót vásárolhassunk Magyarországon.
A Pénzcentrum most kiszámolta, mikor érdemesebb inkább az éves országos jogosultságot választani, vagy a megyei matricákkal matekozni.
Amelyik fürdő talpon maradt és nem zárt be az energiaárak elszabadulásával párhuzamosan, az kemény áremelést kénytelen végrehajtani.
A minimálbérrel együtt emelkedett az érettségik ára is: ha valaki például javító, szintemelő vizsgát tenne, akkor keményen fizetnie kell.
A papíralapú feladásoknál például az ajánlott többletszolgáltatásért és a tértivevény többletszolgáltatásért 45 Ft-tal kell majd többet fizetni.
Az összes környező országban olcsóbb tankolni, mint Magyarországon, sőt, még Luxemburgban is! Szlovéniában már 500 forint alatt van a benzinár.
Az országos matrica éves díja közel 50 ezer forintra emelkedik holnaptól.
Komolyan megemeli árait a Mobiliti: január elsejétől komoly pénzeket kell fizetnie azokat, akik ott töltenék az elektromos autóikat.
Mára már 6000-7000 forintot is elkérnek a kedvelt karácsonyi alapanyagért, így pedig sokan már meggondolhatják, kerül-e dió a bejglibe.
Változnak a MOL Bubi közbringa-szolgáltatás díjai január 19-től. Ezzel együtt a szolgáltatás is fejlődni fog.
A Suzuki legutóbb szeptember 1-én emelte meg két hazai gyártású modelljének az árát.
Múlt héten tárgyaltak a taxisok a kormánnyal a benzinársapka kivezetéséről, valamint az autók felső korhatárának emeléséról.