Végleg leáldozott az olcsó balatoni lángosnak? Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk idén a nyaralóknak
Idén már nem lesz 900 forint alatt lángos, hiszen az olcsónak számító étkezdében is 24-46 százalékos áremelkedésekkel találjuk szembe magunkat.
Idén már nem lesz 900 forint alatt lángos, hiszen az olcsónak számító étkezdében is 24-46 százalékos áremelkedésekkel találjuk szembe magunkat.
A friss felmérések szerint nem fog véget érni az idén az építőipar folyamatos drágulása: egy friss kutatás szerint ugyanis akár 14 százalékos áremelés is jöhet.
Április végétől 50 százalékkal megemeli a médiaeszközök bérleti díjait a Vodafone. Így, akinek egynél több tévéje van, annak ezt is be kell nyelnie.
Persze nem egységes az emelés mértéke, de van olyan szálloda, ahol 30 százalékkal drágább a szoba a szezonban, a magánszállások esetében pedig a 40 százalékos áremelés is elképzelhető.
A lakbéremelés a XV. kerületben kétezer ingatlant, vagyis nagyjából öt-hatezer embert érinthet.
Tavaly novemberhez képest is több, kedvelt bútordarab ára is megdrágult az IKEA-ban, miközben alig párnak csökkent az ára az elmúlt hónapokban.
Több mint 100 napot töltöttek bezárva a ValóVilág legtovább jutó játékosai. Most arról kérdezték őket, milyenek is voltak az első szabad napjaik.
Hiába az erősödő forint, a téli rezsiszámlák kiegyenlítéseként ismét kénytelenek árat emelni a gumiszervizek.
A megemelkedett díjak arra késztették a társaságokat, hogy áthárítsák a költségeket a vevőkre, illetve energiahatékonysági beruházásokba kezdjenek.
A cég tavaly vezette be az inflációkövető díjkorrekciót, amelyet 2023-ban érvényesítenek először. Az árváltozások március 14-től lépnek életbe.
Februárban a turisztikai cégek 46 százaléka jelezte, hogy a következő 3 hónapban várhatóan emelni fogja szolgáltatásának árát.
Az ingatlanpiac szűkülése ellenére egyáltalán nem csökkent az újépítésű lakások átlag négyzetméterára.
Több millió magyar küszködik látásproblémákkal. Őket sem kerülte el a drágulás: zsebébe kell nyúlnia, aki 2023-ban szemüveget csináltatna magának, esetleg kontaktlencsét venne.
A fogyasztói árak egy év alatt 25,7 százalékkal drágultak, míg az élelmiszerárak 44 százalékkal. Most annak jártunk utána, hogy a fűszereknek mennyire nőtt az ára.
Februárban az üzleti és fogyasztói várakozások egyaránt javultak, azonban továbbra is rossz hangulatot tükröznek.
Nagyon megdrágulhat az olívaolaj, mert jóval kevesebb lesz a termés, mint tavaly. Olaszország egymaga 37 százalékkal kevesebb olajat állíthat elő 2023-ban.
Postai díjszabás 2023 január 1-től, postai díjszabás 2023 PDF letöltés: mi változott a 2023 postai díjszabás kapcsán, mennyit emelkedik a postai díjszabás 2023 január 1 től?
Április 1-től 1500 forint helyett már 2200 lenne elbuszozni Ferihegyre a Deák térről, ha megszavazzák az áremelést. Emellett öt jegy- és bérlettípust is megszüntetne a BKK.
A tavalyi 8,2 százalékos áremelés nem ellensúlyozta teljes mértékben a megnövekedett költségeket, amelyeket egyebek mellett az arabica kávé és a tejtermékek drágulása jelent.
Mielőbb érdemes lefoglalni az utazást, mert az infláció az egész világot érinti, így áremelés biztosan várható - és érdemes az előfoglalási kedvezményekkel is élni.