A megugró gázárak miatt Európa a klímavédelmi célokat háttérbe szorítva ismét a jóval környezetszennyezőbb szénre támaszkodik az áramtermelésben.
Áprilisban az üzleti várakozások év eleji szintjükre süllyedtek, s kissé a fogyasztói bizalmi index is csökkent. Az üzleti szektoron belül különösen az ipari és szolgáltató cégek várakozásai romlottak. Jelentősen csökkent viszont az összes ágazat áremelési törekvése és a fogyasztók inflációs várakozása.
Az elmúlt hónapokban az üzleti szférán belül az egyes ágazatok hangulata meglehetősen hullámzóan alakult. A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint áprilisban öt hónap után esett vissza a konjunktúraindex. Csak az amúgy egyik legpesszimistább ágazat, az építőipar várakozásai javultak, a többi ágazatban csökkenés tapasztalható. Az iparban a mérséklődést a rendelésállomány és a termelési kilátás romló megítélése okozta. A készletekről és az exportrendelésekről alkotott vélemény viszont valamivel jobb lett. Az építőipari vállalatok hangulata – a márciusi nagyobb romlás után – áprilisban kissé jobb lett. A magas-építők kilátásai kedvezőbbek lettek, a mélyépítőké romlottak.
Az építőipar egészében az előző háromhavi termeléssel kapcsolatos elégedettség érezhetően rosszabb lett, a rendelésállományok értékelése javult, de csak hibahatáron belül. A kereskedelmi bizalmi index az év eleji javulás után áprilisban tovább csökkent. Az eladási pozíció megítélése jelentősen, a várható rendeléseké kissé kedvezőtlenebb lett. A készletszintet viszont valamivel kedvezőbbnek érezték a válaszolók. A szolgáltatói bizalmi index áprilisban visszatért a negatív tartományba. Márciushoz képest egyaránt romlott az általános üzletmenet, az elmúlt és következő időszak forgalmának megítélése.
Áprilisban a vállalkozások foglalkoztatási hajlandósága már fél éve erősödött, s bár egy-egy hónap javulása minimális, a bővítést tervező cégek aránya egy hajszállal már második hónapja ismét magasabb a csökkentést tervezőknél. Az egyetlen kivétel az építőipar. A javulás áprilisban a szolgáltatások kivételével minden ágazatra jellemző volt. Csökkent a lakosság munkanélküliségtől való félelme is. Áprilisban az üzleti szféra minden ágazatában nagy lendülettel folytatódott az áremelési törekvések fél éve tartó jelentős fékeződése. A kereskedelemben például a cégeknek már csak egynegyede készül áremelésre a következő három hónapban, míg árcsökkentést bő 10 százalékuk tervez (közel kétharmaduk nem kíván változtatni árain).
Márciushoz képest az emelést tervezők aránya 13 százalékponttal kisebb lett, míg a csökkenést tervezőké nem változott. Áprilisban az áremelési szándék az építőiparban csökkent leginkább, legerősebb pedig a szolgáltató szektorban volt. Látványosan, öt évvel korábbi szintjére esett a fogyasztók inflációs várakozása. A magyar gazdaság jövőbeli helyzetének megítélése az őszi-téli nagy javulás után áprilisban az üzleti szférában nem változott, a fogyasztók körében kissé romlott.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A GKI fogyasztói bizalmi index a február-márciusi, rendkívül alacsony szintről történt emelkedést követően kis mértékben csökkent. Áprilisban a lakosság saját pénzügyi helyzetét az előző hónaphoz hasonlóan értékelte. A lakosság a nagy értékű fogyasztási cikkekre elkölthető pénzét a korábbinál kissé kedvezőbbnek, de így is igen szerénynek értékelte. A jelenlegi megtakarítási helyzet megítélése áprilisban rosszabb lett, de a következő tizenkét hónapra vonatkozó vélemény kissé javult.
Fájdalmas pofont kaptak a vezető hazai részvények: egyetlen papír úszta csak meg a nemzetközi káoszt
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 460,54 pontos, 0,38 százalékos csökkenéssel, 121 795,19 ponton zárt csütörtökön.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







