Hidegzuhanyt kapnak a nyakukba a Horvátországban nyaraló magyarok: új adó jön, brutál pénzt szednek majd be
A magyarokat is ingatlanadóval sújtják januártól a déli szomszédaink, mert így szeretnék elejét venni a spekulációnak.
A magyarokat is ingatlanadóval sújtják januártól a déli szomszédaink, mert így szeretnék elejét venni a spekulációnak.
Bécs már elesett, miközben a Duna vízszintje tovább emelkedik. Ez semmi jót nem jelent a magyarországi folyószakaszra nézve.
Augusztus végéig az államháztartás központi alrendszere 2 857,7 milliárd forintos hiánnyal zárt.
Sem a főváros, sem az állam nem akar többet költeni a Biodómra, ami lehet, hogy így befejezetlenül marad.
Alig másfél hónappal ezelőtt még a kormány 675 milliárd forintos beruházáselhalasztást jelentett be
Kiperelt kérések: magánszemélyek bankszámláiról is kimutatásokat kért a Szuverenitásvédelmi Hivatal.
A magyar állam idén is fejenként 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást oszt szét a "Szülőföldön magyarul" program keretében.
Csipes Tamara az egyetlen magyar, aki 100 milliós jutalom felett kap majd a teljesítményéért, de Milák Kristóf sem panaszkodhat.
A magyar állam egymilliárd euró összegben vett fel hitelt kínai bankoktól idén tavasszal, amelyet április 19-én teljes összegben le is hívott.
Megfigyelhető, hogy a világ gazdaságilag fejlettebb részein az állam GDP-arányosan több adót szed be.
Áremelések várhatók minden területen, az állam példáját pedig a piaci szereplők is követhetik.
Pénzügyi és stratégiai befektetőként a magyar állam jelöli ki a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér fejlesztési irányai
Putyin fontolgatja a Nyugattal fenntartott diplomáciai kapcsolatok esetleges leminősítését.
Számtalan sebből vérzik az otthoni idősápolás helyzete Magyarországon, amely a rászoruló családokat és a gondozókat is a magánellátás felé tereli.
Még mindig nem tapasztalható tömeges leszokás a dohányzásról Magyarországon - és ezzel az állam zsebébe is lapátoljuk a pénzt.
Megjelentek az ingyenes jogosítványról szóló szabályok.
Gyengélkedik a magyar költségvetés, a hiány bár mindig is magasnak számított, az adósság mértéke most már komolyan fenyegeti a stabilitást.
A legkedvezőbb hitelekkel versenyez az új otthonfelújítási támogatás, a Portfolio most megnézte, mivel mikor jártunk a legjobban.
Kiderült, miért lehetetlen, hogy az állam ingyen biztosítsa a diákoknak a jogosítvány megszerzését: az egyfelől nagy terhet róna a költségvetésre, de oktató sem lenne elég hozzá.
A KH komplex akadálymentesítést irányzott elő valamennyi schengeni határátkelő vonatkozásában az MNV szerint.