A december 31-i földrengéssel kapcsolatban az AEGON Magyarországhoz, mint piacvezető lakásbiztosítóhoz január 4-én 15 óráig ezer db kárbejelentés érkezett. A becsült kárérték 150 millió forint. Az AEGON Magyarország már megkezdte a károk kifizetését.
Az érintett településeken tartózkodó kárszakértők elsősorban az épületek falain keletkezett repedéskárokról számoltak be. A kárbejelentések közül Pécelről 260 db, Gyömrőről 130 db, Budapestről 310 db, Maglódról 50 db bejelentés érkezett.
Az AEGON Magyarország ügyfelei a biztosító információs vonalán (0640/204-204), illetve az interneten a nap bármely szakában megtehetik a károk bejelentését.
A biztosító többéves gyakorlata alapján kárszakértőket csoportosított át az ország más területeiről, illetve gondoskodott arról, hogy ügyfelei - igény esetén - kárelőleget vehessenek fel. Az AEGON Magyarország rendkívül gyors kárfelméréssel igyekszik helytállni, ami azt jelenti, hogy az ügyfeleik általában 3-5 nap alatt hozzájuthatnak a kártérítés teljes összegéhez.
Az AEGON Magyarország ügyfeleinek lehetősége van arra is, hogy a biztosítóval szerződésben álló szolgáltatók végezzék el a károk helyreállítását. Ilyenkor az ügyfeleket semmilyen kárkifizetés nem terheli, a biztosító közvetlenül a szolgáltatóval számol el.
Az OTP Garancia Biztosító a Gyömrő térségét érintő földrengéskárokat a rengés erősségétől függetlenül a kárszakértői szemlék alapján megtéríti.
Társaságunkhoz 2007. január 4-ig 356 darab kárbejelentés érkezett, mintegy 50 millió forint értékben.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A károk felmérése folyamatosan zajlik.

Máris árstopot jelentett be az Allianz: hajlottak Nagy Márton kérésére, jövő júniusig nincs áremelés
Tavaly év végi árain kínálja majd a biztosításait az Allianz, miután Nagy Márton belengette a biztosítói árstopot a napokban.

Most érkezett az NGM rendkívüli bejelentése: befagyasztják az árakat, napokon belül jöhet a rendelet
Újabb ársapkát helyezett kilátásba Nagy Márton, ugyanis nem látszik a megegyezés a biztosítókkal a lakásbiztosítások díjaival kapcsolatban.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


