A motorcsónak a szabályok szerint meg sem közelíthette volna a szállodahajót, utóbbi kapitányának pedig lehet fel sem tűnt, hogy letarolta a kisebb hajót.
Elismerték, rengeteg magyar Facebookját hallgatta le az állam: volt, akinél ennél is tovább mentek
A bíróság 133 titkos megfigyelést engedélyezett tavaly, de ennél jóval több embert hallgathattak le a hatóságok. Emellett az állam 2023 első felében több mint 1400 ember adatait kérte le a Facebook anyacégétől, a Metától.
133 alkalommal engedélyezett 2023-ban a Fővárosi Törvényszék nemzetbiztonsági feladatok ellátása során titkos információgyűjtést. Az erre vonatkozó statisztikákat a hvg.hu kérte ki. A lap hozzáteszi, mindez nem azt jelenti, hogy összesen ennyi embert figyeltek meg titokban a hatóságok, mivel adott esetben egy-egy engedély több célszemélyt is takarhat. Az erre vonatkozó kérdésre nem kaptak választ, viszont azt tudni, hogy 2022-ben a 149 kiadott engedély összesen 251 célszemélyre vonatkozott.
A megfigyelés eszközei közé tartozik például az, mikor telefonokat hallgatnak le, titokban felbontják a célszemélynek érkező postai küldeményeket, információs rendszereket figyelnek meg, vagy egy adott helyre telepítenek titokban megfigyelő eszközöket.
A portál szerint a magyar állam a 2023 januártól júniusig tartó időszakban 1033 darab adatkérést küldött a Facebook anyacégének, a Metának, összesen 1413 felhasználói fiókkal kapcsolatban. Az óriásvállalatnak 13 esetben sürgős, vészhelyzeti kérvényt is küldtek egy-egy üggyel kapcsolatban.
Címlapkép: John G. Mabanglo, MTI/MTVA
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- A világ egyik legritkább állatát sikerült felnevelniük tudósoknak
- Reménykeltő magyar bejelentés a heredaganat gyógyításáról
- Földbe csapódott az iráni elnök helikoptere - Ebrahim Raiszi és külügyminisztere is meghalt
- Sokakat érintő határidő közeleg
- Döbbenetes sebességkorlátozás egy úton, oda 50, vissza 70 km/h
- Különleges toplistára került fel a magyar főváros