A részvénypiac forgalma 39,8 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
A Mol hétfőig újabb 140 töltőállomására helyez ki kutyachip-leolvasót - közölte a társaság. Közleményükben arra hívták fel a figyelmet, hogy ezzel - az autópályák menti kutak kivételével - országszerte összesen már 350 kúton tudnak segíteni az elkóborolt kutyáknak. Ez szilveszterkor különösen fontos, hiszen ha a váratlan fény- és hanghatásoktól megrémülő, és otthonról elszökő kutyákban van mikrochip, akkor a Mol töltőállomásain tudják őket azonosítani, és értesítik gazdájukat - hangsúlyozták.
Kiemelték, hogy 2022-ben több mint 1500, tavaly pedig 1400 elkóborolt kutya került haza úgy, hogy a Mol töltőállomásain le tudták olvasni a mikrochipjüket, majd el tudták érni a gazdájukat. Különösen sok kutyát visznek be a Mol-kutakra szilveszterkor és az újév első napjaiban, mert a váratlan zajoktól megrémült állatok gyakran elszöknek otthonról, és tájékozódási képességüket elvesztve kóborolnak az utakon.
A Mol azért, hogy még hatékonyabban tudjon segíteni, úgy döntött: az idei szilveszterre jelentősen bővíti hálózatát. A közlemény idézi a társaság szóvivőjét, aki azt mondta: az elmúlt évek megdöbbentő számait, valamint az újra egymásra találó kutyák és gazdáik örömét látva döntöttek úgy, hogy újabb 140 töltőállomásra tesznek leolvasót.
Bakos Piroska ismertetése szerint mostantól az ország bármelyik szegletében, összesen 350 kútjukon tudják azonosítani a hozzájuk behozott kutyákat, kivételt csak az autópályák menti egységeik jelentenek. Köszönet illeti a töltőállomásokon dolgozó kollégákat, valamint azokat az állatorvosokat, akiket az év bármelyik időszakában felhívhatnak, hogy a hivatalos adatbázis alapján azonosítsák a kutyát és gazdáját.
Nagy köszönet jár azoknak az embereknek is, akik nem hagyják az út szélén a megrémült állatokat, hanem elhozzák őket a töltőállomásainkra - fogalmazott a közlemény szerint a Mol szóvivője. Mivel a töltőállomásokon csak naprakész adatok alapján tudják azonosítani a behozott kutyákat, illetve a tulajdonosaikat, társaság azt kéri, hogy a gazdák kérjék az állatorvosuktól az adataik frissítését az adatbázisban telefonszámcsere vagy az email-cím megváltozása után.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A szilveszteri zaj- és fényhatásoktól a kutyákat többek között délutáni sétáltatással, az állatok estére a házba vagy lakásba történő beengedésével, a helyiség besötétítésével, a külső zajok semlegesítésével, valamint nyugtatással, simogatással lehet megvédeni - áll a Mol közleményében.
Húzós időszak vár a magyar autósokra: komoly összeget bukhat, aki ezt az egy dolgot benézi az utakon
2025-ben több mint 7700 nagyvadat ütöttek el gépjárművel Magyarországon, ami 16 százalékkal haladja meg az egy évvel korábban regisztrált 6650-es értéket.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







