A forint mindhárom vezető devizapárral szemben javított, de erősebb lett estére az euró is.
Újabb helyen szűnik meg az ingyenes parkolás Budapesten: már itt is keményen fizethetnek a lakók
Drasztikusan megemelte Józsefváros a helyi lakossági kedvezményes éves parkolási díjat, ami eddig az első és a második autóra is ingyenes volt. Mostantól azonban három különböző parkolási zónára osztják a kerületet, amikben különböző összegeket kell fizetni mindegyik kocsi után – számolt be a Telex.
Józsefváros a fővárosi kerületek közül elsőként emelte meg drasztikusan a helyi lakossági kedvezményes éves parkolási díjat, egészen pontosan 0 forintról esetenként több tízezerre. A kerület ugyanis 3 parkolási zónára oszlik mostantól: az A zónában évente 30 ezer forintot kell fizetni majd az első autó után, míg a második már 72 ezer forintba fog kerülni. A további autókra itt már egyáltalán nem lesz kedvezmény, ugyanúgy kell fizetniük a tulajdonosoknak a helyi parkolási díjat, mintha más kerületből érkeztek volna.
A B zónában az első autó éves díja már csak 24 ezer forint lesz a helyi lakosoknak, míg a második 60 ezer forint lesz. A C zónában élők jártak a legjobban: itt az első autó utáni éves díj 18 ezer forint lesz, míg a második után 48 ezer forintot kell majd fizetniük a tulajdonosoknak. Ahogyan az A zónában úgy a B és a C zónában is a további autók után a mindenkire vonatkozó tarifát kell fizetni.
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








