Több személy, köztük egy család több tagja is rosszullétről számolt be, miután fogyasztottak egy 1 kilogrammos Haribo Happy Cola F!ZZ csomagból.

Hogy a fenébe került a súlyosan mérgező csattanó maszlag az Auchan gyorsfagyasztott zöldbabjába?
Vírusként járta be a hazai sajtót a hír, hogy a kifejezetten mérgező csattanó maszlag jelenléte miatt visszahívták az Auchan mirelit zöldbabját. Szakértők segítségével arra voltunk kíváncsiak, hogy fordulhatott elő ilyen súlyos hiba a feldolgozás során, illetve mennyire is vagyunk biztonságban, azaz mennyire veszélyesek a magyar élelmiszerek.
A minap számoltunk be róla, hogy idegen anyag, konkrétan csattanó maszlag feltételezhető jelenléte miatt visszahívta az "Auchan Gyorsfagyasztott zöldhüvelyű vágott zöldbab 450g" megnevezésű termékét a madárkás áruházlánc. Mivel nem egy általánosabb szennyezésről van szó, hanem egy súlyosan mérgező gyomnövényről, így kíváncsiak lettünk, mégis hogyan kerülhetett a mérgező csattanó maszlag az Auchan gyorfagyasztott zöldbabjába. Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője szerint nagyon súlyos hibát követtek el az érintettek.
Hogyan kerülhetett csattanó maszlag az Auchan gyorfagyasztott zöldbabjába?
"Nagyon súlyos hiba a csattanó maszlag jelenléte a fagyasztott zöldségekben, amely ráadásul veszélyes is, hiszen ez a gyomnövény több, az idegrendszerre károsan ható alkaloidot, például atropint tartalmaz" - fogalmazott a Pénzcentrum megkeresésére Braunmüller Lajos. Hozzátette: "A maszlag agresszív gyomnövény, amely erőteljes növekedésével, fásodásra alkalmas szárával gyorsan elnyomja a kultúrnövényeket, így egy bizonyos fejlettségi szint után már nehéz ellene küzdeni."
A szóban forgó esetben előfordulhat, hogy már a gyomirtás folyamatába is hiba csúszott, amely vélhetően technológiai hanyagságból, esetleg nem megfelelő gyomirtószer alkalmazásából, vagy annak nem körültekintő kijuttatásából adódhatott. A csattanó maszlag ellen 2-6 leveles fázisban kell védekezni, vagyis amikor a gyomnövény magassága még nem haladja meg a 10 centimétert. Ha ezzel elkésik a termelő, akkor a megerősödött gyom már jelen lehet a területen, bekatarításkor pedig kis mennyiségben akár az élelmiszerként fogyasztott termény közé is keveredhetnek a mérgező magjai
- fogalmazott Braunmüller Lajos. Azt is hozzátette, hogy mivel a maszlag érzékeny a nitrogénre, ezért nem véletlen, hogy a hüvelyes kultúrákban - mint amilyen a zöldbab is - fokozottan jelen lehet, száz százalékos sikerrel nagyon nehéz kiirtani.
Végezetül a szakember kitért arra is, hogy amikor a termény a zöldségfeldolgozóba érkezik, akkor a mosás után egy rostán elvileg ki kell esnie a maszlag magjainak. Viszont, mint mondja, a leggondosabb válogatásba is csúszhat ugyanakkor hiba: "ha ritkán is, de előfordulhat, hogy a mag ráragad a nedves zöldbabra, esetleg a megtört hüvelyekbe belecsúszik, és így nem esik ki rostáláskor. Ennek nagyon csekély a valószínűsége, de időnként bizony előfordulhat" - fogalmazott. Zárógondolatként viszont leszögezte: "Jól jelzi ugyanakkor az élelmiszerbiztonság magas szintjét, hogy a hiba még utólagos ellenőrzések során is napvilágra kerülhet és ilyenkor a már kész terméket az üzletekből is vissza kell hívni."
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Megmérgezve!
Ahogy a fenti eset is mutatja, rengeteg élelmiszer hordozhat olyan kórokozókat, amikbe akár bele is halhatunk. A Pénzcentrum vlogja, a CashTag, a Netflixen futó Megmérgezve című dokumentumfilm-sorozat kapcsán járt utána, hogy mennyire veszélyesek a magyar élelmiszerek, és mire kell odafigyelnünk, hogy ne legyünk egy mérgezés áldozatai. Cikkünket a témában itt olvashatod, a videót meg itt nézheted meg:
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent a SPAR-ban – intézd el a teljes bevásárlást egy helyen! (x)
Most még egyszerűbbé vált a bevásárlás: az INTERSPAR hipermarketekben több mint 1000 drogériai és háztartási termék ára csökkent.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


