Október 31-én véget ér a Magyar Telekom és a Díjnet együttműködése, innentől tehát a Díjneten nem lehet számlákat befizetni.
Minden eddigi rekordot megdöntve, 2015-ben 15,7 millió csomagot szállított a Magyar Posta, ami 2,2 millióval több, mint a 2014-as volumen.
A Magyar Posta 2015-ben 15,7 millió csomagot szállított, ami 2,2 millióval több, mint a 2014-es volumen, és jelentősen meghaladja a piac éves növekedési mértékét. E mellett a nemzetközi forgalomban a Magyar Posta által kezelt csomag és árutartalmú regisztrált levél - mely nemzetközi elektronikus kereskedelemben gyakran alkalmazott áruküldési forma - együttes mennyisége 2015-ben megközelítette az 5 milliót - írják a közleményükben.Tavaly a webáruházakkal való szerződésállományát tekintve is jelentősen javította pozícióját a posta, a szerződésállomány 30 százalékkal több az előző évhez képest.
A posta a piaci igényekhez igazodva négyféle csomagátvételi lehetőséget biztosít az ügyfelek számára:
- a házhoz kézbesítés,
- a postán történő átvétel,
- a MOL PostaPonton
- és a csomagautomatán keresztül történő átvétel
mellett 2015 november óta már 115 Coop PostaPonton is átvehetőek a küldemények, így összesen több mint 2800 fix átvételi ponttal rendelkezik.
Miket kedvelünk a leginkább?
A csomagautomaták kihasználtsága folyamatosan emelkedik, elsősorban a webáruházakból történő rendelések esetében népszerű ez az átvételi forma. A legkedveltebb automaták a bevásárló központokban és hipermarketekben találhatók. A megrendelők jellemzően a csomagautomatába történő elhelyezést követő első napon veszik át küldeményeiket.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A csomagméretek tekintetében leggyakrabban a kisméretű csomagokat veszik át az automatákon keresztül az ügyfelek, zömében 14-16 óra között. A legforgalmasabb nap pedig általában a csütörtök.
A csomagautomatáknál lehetőség van az utánvételes küldemények átvételére és csomagfeladásra is az automatákba épített POS terminálok segítségével. Az automatában található bankkártya elfogadó terminál valamennyi chipes és mágnes csíkos VISA, VISA Electron, Mastercard, Maestro vagy American Express bankkártyát kezeli. A tervek szerint 2016-ban újabb funkciókkal bővítik majd a csomagautomatákat.
A Magyar Posta a csomagkézbesítőket 2015 év végén POS terminálokkal látta el, így a megrendelt áruk értékének átvételkor történő kiegyenlítésére már készpénzmentes fizetési megoldást is biztosít, amely kártyás vásárlási tranzakciónak minősül.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







