27 °C Budapest
Sokba fog kerülni idén az iskolakezdés: erre készülhetnek a családok

Sokba fog kerülni idén az iskolakezdés: erre készülhetnek a családok

2015. augusztus 6. 05:50

Bár a tankönyv és tanszerárak csökkentek az utóbbi években, még mindig elképesztően drága az iskolakezdés. A Pénzcentrum becslései szerint minimum 40-50 ezer forintba is kerülhet gyerekenként az indulás, még úgy is, hogy sokan ingyen kapják a tankönyveket.

Egyes családoknál évről-évre rettegett időszak a szeptember, akkora kiadást ró az otthoni költségvetésre már egy gyerek beiskoláztatása is. Jó esetben kijön 30 ezer forintból, de ennél általában többet kell kifizetni a füzetekért, festétekért és táskáért. Aki pedig nem tartozik azon szerencsések közé, akiknek ingyen jár a tankönyvcsomag, átlagosan 12 ezer forintos pluszköltséget kell hozzácsapnia az eddigi kiadásokhoz. Sokat spórolhatunk, ha figyeljük a boltok akcióit, akár féláron juthatunk hozzá a kötelező tanszerekhez.

Rekordsebességgel jóváhagyott tankönyvek

Idén tavasszal sokakban aggodalmat keltett, hogy az állami tankönyvekért felelős Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) egyes tankönyveit a korábbi években normálisnak számító eljárási időnél sokkal gyorsabban jóváhagyta március-áprilisban az Oktatási Hivatal (OH). Az elmúlt években a normál ügymenet körülbelül két hónap volt, de még a mostani tanévben is ez volt a jellemző, egészen a februárig benyújtott kérelmeknél. Azonban a március közepe környékén benyújtott állami tankönyvek átlag 2-3 hét alatt kapták meg a minősítést.

A sietséget az Oktatási Hivatal az Indexnek azzal indokolta, hogy

az Oktatási Hivatal - a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan - az idei évben is kiemelt figyelmet és erőfeszítést fordított arra, hogy a tankönyvvé nyilvánítási eljárások zöme az iskolai tankönyvrendelés kezdetére lezáruljon, annak érdekében, hogy az iskolák minél több tankönyv közül választhassanak.

Februárban tankönyv nélkül?

Ha a korábbi évek gyakorlatát nézzük, akkor is érthető a sietség. Bár az OFI tavaly sem késett, azaz időre továbbította a könyveket a terjesztésért felelős Könyvtárellátó Nonprofit Kft-nek (Kello), sok iskolában nélkülöztek a diákok. Tavaly novemberben például még 15 ezer tankönyv hiányzott az iskolákból a Kello tájékoztatása szerint. De két évvel ezelőtt is voltak elmaradások, akkor még februárban is akadt olyan diák, akinek nem volt tankönyve.

A jelenlegi raktárkészlet, a szállítási és a gyártási ütemterv szerint idén egyébként valamennyi tankönyv megérkezik augusztus 25-ig az iskolákba. Ebben az évben a tankönyvek árát a szülőnek csak akkor kell befizetni, ha gyermekeik az iskolában az első tanítási napon átvették a tankönyveket.

A befizetési határidő: 2015. szeptember 15.

A pótrendelés lehetősége 25-én nyílik meg az iskolai tankönyvfelelősök számára, ekkor nyit a Kello internetes felülete, és szeptember első felében az utórendelt tankönyvek is megérkeznek.

A szülők a tankönyvátvételkor kapott számla alsó, perforált részén találják a befizetéshez szükséges csekket. A befizetés módja: banki átutalás, csekk, iskolakezdési és más fajta utalvány. Készpénzzel, utalvánnyal, illetve bankkártyával a Kello Infopontjain és a kijelölt postahivatalokban, valamint készpénzzel és bankkártyával az összes postahivatalban lehet fizetni. Azt is jó tudni, hogy

a szülők kérhetnek részletfizetést, vagy a befizetés elhalasztásáért is folyamodhatnak.

Ki kap ingyen tankönyvet?

Az általános iskola 1-2-3. osztályában minden diák ingyen kapja a tankönyvet. Emellett a három vagy annál több gyermeket nevelő családok számára szintén ingyenes a tankönyv, valamint kedvezményre is jogosultak más formában.

A térítésmentes tankönyvellátásra való jogosultságot legkésőbb október 15-ig kell igazolni.

Ha addig az időpontig nem sikerül igazolni, akkor a térítésmentesen kapott tankönyvek árát ki kell fizetni - tájékoztatott a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete.

Akinek pedig fizetni kell, annak átlagosan 12 ezer forint körüli összeggel kell számolnia.


A tankönyvárak egyébként a 2000-es években folyamatosan csökkentek. Ugyanígy a tanszerek is egyre olcsóbbak, a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a 2014-es áraknál csak 2006-ban lehetett alacsonyabb árakat tapasztalni, azóta folyamatosan drágultak a tan- illetve írószerek 2012-ig.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 42 034 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,96%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 42 083 forintos törlesztőt (THM 10,01%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Egyéb költségek

A tankönyveken túl a tanszerek megvásárlása is jelentős kiadással jár. Az áruházak idén is számos akcióval várják az iskolakezdés előtt álló gyermekek szüleit. A kínálat rendkívül széles, körbenéztünk a nagyobb áruházakban, hogy hol milyen akciós ajánlatokkal várják a vásárlókat.

A füzeteket idén 55-69 forinttól megszerezhetjük, legdrágább tételnek pedig továbbra is az iskolatáska számít, találni a kínálatban 20-30 ezer forintos darabot, de van ahol már 1290 forintért is beszerezhetünk egy hátizsákot. Becsléseink alapján tankönyvek nélkül az iskolakezdés idén is legalább 30-40 ezer forintba kerül gyermekenként.

A családok már júliusban elkezdenek nézelődni, de a legtöbben augusztus folyamán szerzik be a tanszereket. A táskák és tolltartók forgalma ebben az időszakban kiemelkedő, ezeket a termékeket főleg augusztus első felében szerzik be a gyermekeknek, míg a kisebb tanszerek, felszerelések, például a füzetek tollak beszerzését sokan augusztus második felére hagyják.

- válaszolta megkeresésünkre az Auchan Magyarország sajtóképviselője.

Vasárnap is nyitva
Az Auchan Magyarország vezetőinek döntése alapján, a gyermekes családokra gondolva, az iskolakezdés előtti utolsó vasárnap, augusztus 30-án a csömöri és a soroksári Auchan áruházak nyitva leszek. Hiszen ekkor használják ki a szabadon választott vasárnapot, amikor nyitva lehetnek.

Iskolakezdési támogatás

Nagy segítséget kaphatnak munkáltatójuktól azok a szülők, akiknek gyermeke általános iskolába vagy középiskolába jár. A támogatást a családi pótlékra jogosult szülő és a vele egy háztartásban élő házastársa is igényelheti. A támogatás nem kötelező, összegét a munkáltató határozza meg, és arról is ő dönt, hogy gyermekenként vagy szülőnként adja.

A maximálisan adható összeg idén a minimálbér 30 százaléka, vagyis 31 500 forint.

Ezt a munkáltatótól utalvány formájában kaphatjuk meg, a boltban pedig fizetésnél tudjuk használni, amiből tankönyveket, taneszközöket és ruhákat vásárolhatunk. Nem minden boltban kötelesek elfogadni az utalványt, ezért érdemes előre tájékozódni, hogy az adott üzletben fizethetünk-e vele.

Általában a hipermarketekben, könyvesboltokban, írószerboltokban és ruházati boltokban van lehetőség fizetni az utalvánnyal

- válaszolta a Pénzcentrum megkeresésére Fata László, cafetéria szakértő.

A támogatás igényléséhez egyetlen nyilatkozat kitöltésre van szükség, amit a munkáltatónkhoz kell eljuttatni, ez alapján pedig az adóhatóság ellenőrizheti jogosultságunkat.

A nyilatkozatot legfeljebb 60 nappal a tanév első napja előtt lehet benyújtani, a kapott utalványokat pedig az adott naptári év utolsó napjáig használhatjuk fel.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen egyszerűen keresheted rommá magad egy webshoppal: a profik így csinálják!

Az uniós tagállamok közül a második legnagyobb mértékben nőtt az internetet vásárlásra is használók aránya Magyarországon az elmúlt öt évben.

Érik a forradalom a magyar iskolákban: lépni kell, különben nincs jövője a gyerekeknek

Hova kerül a magyarok elektronikus hulladéka, milyen szemléletváltásra lenne szükség, és legfőképpen hogyan készül kincs a szemétből- erről kérdeztük a RoboKalandot.

Különleges kávék jelentek meg itthon: az elit már csak ezt issza, ez bennük az extra

Az otthoni kávézásnak is egyre inkább szeretjük megadni a módját, akár egy drágább kávégépről van szó, akár kávékülönlegességről.

Atyaég! Ilyen luxusnövényeket vesznek otthonaikba most a dúsgazdag magyarok

A pandémia alatt megugrott a szobanövények, és kertészeti eszközök iránti kereslet, 2020-ban a szobanövények tekintetében 8%-os emelkedést észleltek a piaci szereplők.

NAPTÁR
Tovább
2022. május 27. péntek
Hella
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Külföldi piacra lépés 2022
Ingyenes online konferencia hazai kkv-nak!
EZT OLVASTAD MÁR?