Fapados légitársaságoknál ugyan szinte senki nem lepődik meg egy-két órás késésen, de hat és fél óra esetén azért megfelelő tájékoztatást, némi élelmet, és sűrű bocsánatkérést azért elvárna az ember. Ehhez képest jó, ha számla ellenében visszatérítik a várakozás alatt elfogyasztott ételeket.
Miért mindig utólag tudja meg az ember...
Aki rendszeresen utazik repülővel, bizonyára tapasztalt már több órás járatkésést, vagy olyan apróbb módosításokat, hogy a gép nem ott száll le, ahova azt eredetileg tervezték. Ezzel még nincs is probléma, ha megfelelő tájékoztatást kap az ember, hiszen a bizonytalanságnál nincs is idegőrlőbb.
A Wizzair legutóbb nem igyekezett olyan gyors és pontos tájékoztatást adni utasai számára, akik több mint 6 órán keresztül vesztegeltek a krétai reptéren, a majd két órás check-int megelőző várakozáson felül.
Eredetileg este kilenc óra negyven perckor kellett volna hazaindulnia Budapestre a gépnek, azonban 10 perccel korábban még semmit nem tudtak mondani a reptéren az utasoknak, hogy mi történik. Nem sokkal később bemondták, hogy várhatóan két órát késik a gép, amit úgy egy óra múlva már négy órásra módosítottak.
Végül persze az egészből hat óra lett, ami azt jelentette, hogy hajnali négykor indultak neki az útnak. Az indoklás az volt, hogy a Budapestről induló gép elromlott, így keríteni kellett egy újat, aminek fel kellett még szednie a Krétára igyekvő utasokat, ami több mint hat órát igényelt.
És hogy mit kaptak ezalatt az utasok? A légitársaságtól semmit, a krétai repülőtér azonban felajánlott mindenkinek egy szendvicset és egy üdítőt, ezzel kellett kibekkelniük a majdnem egy teljes munkanapot kitevő időt, majd a gépen a stewardessek még el is gurították az utasok előtt a telepakolt kiskocsit, amiről persze csak vásárolni lehetett.
Ilyen esetekben érdemes azonban tisztában lenni a jogainkkal, hogy milyen szolgáltatásokra tarthatunk igényt, a család körbetelefonálása után milyen költségtérítésre számíthatunk a légitársaságtól, kérhetünk-e szállást, vagy muszáj a repülőtéri kényelmetlen székeken tölteni az éjszakát, esetleg visszakövetelhetjük-e a repjegy árát.
Számla ellenében fizetünk!
Az egyik pórul járt utas hazatérve e-mailben fel is vette a kapcsolatot a légitársasággal, hogy megtudja, milyen formán kérhet kártérítést. Válaszul azt kapta, hogy mivel a késett járattal elutaztak, ezért nem áll módjukban a jegy árát visszatéríteni, a felmerült költségeket (repülőtéren vásárolt étel, ital, telefonhívások) pedig kizárólag számla, illetve hívásrészletező telefonszámla ellenében térítik vissza.
Mivel a panaszos nem volt tisztában ezekkel a feltételekkel - bár mondhatjuk, hogy az ő hibája, hiszen a foglaláskor elvileg elfogadta az üzletszabályzatban leírtakat - természetesen nem kért számlát semmiről, amit a várakozási idő alatt vásárolt, de nem is a három szendvics ára miatt fordult a társasághoz.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 616 989 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 141 676 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Mint arról egy korábbi cikkünkben már beszámoltunk, a légtársaságok jelentős késése esetére szóló kötelezettségeiről - továbbá a járatinformációt, helyfoglalást, a poggyászt ért károkat, a beszállás megtagadását, a baleset utáni kárpótlást, valamint a társasutazásokat érintő problémákról - az Európai Unióban egy rendelet (261/2004/EK) szól, amit a légitársaságok üzletszabályzatukban egészítenek ki.
Mire tarthatunk igényt?
Erre a kérdésekre a fent említett rendelet, valamint a légitársaságok honlapján megtalálható üzletszabályzat áttanulmányozása után kaphatunk választ, de valljuk be őszintén, a legtöbben olvasás nélkül bepipáljuk a kis rubrikát jegyvásárláskor, hogy a feltételeket elolvastuk és elfogadtuk, és már nyomjuk is a fizet gombot.
Pedig panasszal igazán csak akkor élhetünk, ha tudjuk, milyen jogok illetnek meg minket.
Ezerötszáz kilométeres táv alatt két órás, 1500-3500 kilométer között három órás, ennél hosszabb távon pedig a négy órás késéstől tarthatunk igényt ellenszolgáltatásokra, de öt órás késés felett már a jegy árát is kötelesek visszatéríteni 7 napon belül, de csak az utazás meg nem tett szakaszára esőkét. Persze a fenti példánál maradva, ahol ugye a késésről nem igazán történt tájékoztatás, kérdéses, hogy miként állhattak volna el az utasok az utazástól, hiszen ennek csak akkor van értelme, ha előre lehet számolni azzal, hogy 5 órát a repülőtéren kell vesztegelni.
Késés esetén mindenképp fel kell ajánlania a légitársaságnak a várakozási idővel ésszerű arányban étkezést és frissítőket, továbbá díjmentesen két telefonhívást, telex vagy faxüzenet, vagy e-mail küldését.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Még idén elérheti a százmilliárdos álomhatárt ez a magyar étrend-kiegészítő gyártó
Lévai Bálintot, a BioTechUSA vezérigazgatóját és társtulajdonosát kérdeztük.
-
Kiváló minőség a tányérodon – KMÉ-védjegyes termékek a Mecsek Baromfi Kft.-től (x)
A Mecsek Baromfi Kft. friss csirkehúsai elnyerték a KMÉ-védjegyet, amely biztosítja a vásárlók számára a valóban kiemelkedő minőséget.
-
A magyar befektetők fele nagy lehetőséget szalaszt el (x)
Egyre nagyobb az érdeklődés a TBSZ iránt, a befektetők többsége viszont még mindig nem használja ki ennek az adóhatékony befektetési módnak az előnyeit.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


