Mondd el a véleményed! Töltsd ki rövid, anonim kérdőívünket, és segíts, hogy a Pénzcentrum még hasznosabb legyen számodra. 10-12 perc az egész!
A MÁV naponta minden járművét fertőtleníti - hangsúlyozta Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója szerdán az M1-en, hozzátéve, hogy gondot fordítanak a vasútállomások, megállók és üzemi területek fertőtlenítésére is.
Elmondta, a koronavírus veszélyhelyzetben a belföldi utazások száma 80 százalékkal csökkent, a belföldi távolsági közlekedésben ennél is nagyobb a visszaesés, az InterCity utasforgalom 90 százalékkal zuhant. A nemzetközi forgalomban a koronavírus miatt 99 százalékos a visszaesés, a határok le vannak zárva, csak Ausztria és Németország felé közlekedtet néhány járatot a magyar vasút .
Hozzátette, hogy ugyanakkor megközelítően ugyanannyi vonat közlekedik Magyarországon, mint egy évvel ezelőtt. Folyamatosan fejlesztették a menetrendi kínálatot, 3-4 százalékos mérséklődés látszik a tavalyi vonatkibocsátáshoz képest. "Tavaly ilyenkor 3190 vonat közlekedett az országban, ma pedig 3150" - fogalmazott.
Homolya Róbert felhívta a figyelmet arra, hogy egyre több lehetőség van alternatív csatornán is jegyet, bérletet vásárolni. A MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója ismertette, hogy a vasúttársaság a járvány miatt eddig 340-360 ezer védőmaszkot, több mint 600 ezer gumikesztyűt, 50-60 ezer kézfertőtlenítő csomagot adott vasutasoknak. A következő hetekre is megfelelő készletekkel rendelkeznek, a kínai állami vasút pedig 200 ezer orvosi maszkot küldött a magyar állami vasútnak.
Leszázalékolás feltételei, menete, összege 2026-ban: ezekre a betegségekre jár a rokkantsági ellátás
2026-os útmutató a leszázalékolásról: a feltételektől a kérelem benyújtásán át az ellátás összegéig minden fontos tudnivaló egy helyen.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








